Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

„A játékvezető döntéseit nem szeretném kommentálni, kiestünk, ez pedig nagyon fáj. Nem tudtuk megfelelően kezelni a kétgólos előnyt, visszajöttek a meccsbe, s végsősoron gratulálnunk kell Belgiumnak. A büntetőszituációt mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, én nem szeretnék ebbe belemenni” – nyilatkozta a vereség után a szenegáli kapitány, Pape Thiaw.
„Ami a cseréket illeti, voltak olyan játékosaink, akik hiába játszottak jól, egyszerűen elfáradtak, kimerültek, tehát kényszerűen kellett belenyúlnom a meccsbe. Nem fogok senkit sem hibáztatni, el kell fogadnunk, ilyen a labdarúgás” – mondta.
Rudi Garcia, a belga válogatott szövetségi kapitánya ennél természetesen boldogabban nyilatkozott: „Két különböző arca volt ennek a mérkőzésnek, de nekünk sikerült jobban a vége. A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne. Ennek a belga csapatnak az a legnagyobb ereje, hogy hiszünk egymásban.”
„Az első félidőben nem voltunk elég merészek, sokszor közel sem tudtunk jutni a szenegáli kapuhoz, de a szünetben orvosoltunk pár hibát. Tudtuk, hogy Szenegál elveszítheti a taktikai rendezettségét a mérkőzés végén, amikor már tartani szerette volna előnyét, ez pedig hibának bizonyult. Amint megvolt a szépítés, felénk billent a mérleg nyelve. Lehet, sokan nem elégedettek az első 80 perccel, de továbbmentünk, csak ez számít” – tette hozzá a belgák kapitánya.
VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
BELGIUM–SZENEGÁL 3–2 (0–1) – hosszabbítás után
Seattle, Seattle Stadion. 66 925 néző. Vezette: Said Martínez (hondurasi)
BELGIUM: Courtois – Castagne, Mechele, Theate, De Cuyper (Menuier, 78.) – Vaneken (Moreira, 63.), De Bruyne (Raskin, 56.), Tielemans – Trossard (A. Onana, 109.), De Ketelaere (Lukaku, a szünetben), Doku (Lukebakio, 56.). Szövetségi kapitány: Rudi Garcia
SZENEGÁL: Diaw – Diatta, P. Ciss, Niakhaté, Jakobs (Diouf, 93.) – I. Gueye (Bebeto, 96.) P. Gueye (Camara, 66.) – I. Ndiaye (Mbaye, 73.), H. Diarra (P. Sarr, 73.), Mané (N. Jackson, 93.) – I. Sarr. Szövetségi kapitány: Pape Thiaw
Gólszerző: Lukaku (86.), Tielemans (89., 120+5. – 11-esből), ill. H. Diarra (25.), I. Sarr (51.)






