Erling Haaland: Láttuk a szurkolókat „evezni” a Times Square-en, tudtuk, csatlakoznunk kell

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2026.06.23. 07:30
Erling Haalandék élvezték a szurkolókkal közös evezést (Fotó: Getty Images)
Norvégia 3–2-re megverte Szenegált magyar idő szerint kedd hajnalban az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság csoportkörének 2. fordulójában, az I-csoportban. Erling Haaland is nyilatkozott a sikert követően.

 

„Ez az egyik legnagyobb sikerem edzőként. Sőt, lehet, a legnagyobb! Fantasztikus futballmeccs volt, remek reklám a labdarúgásnak. Afrika egyik legjobb csapatával játszottunk, s mi alakítottunk ki több helyzetet. Az utolsó pillanatig koncentrálnunk kellett, de megszereztük a győzelmet” – mondta Stale Solbakken norvég szövetségi kapitány a meccs után az NRK-nak.     

Természetesen a duplázó Erling Haaland is nyilatkozott, beszélt a meccs utáni evezős ünneplésről is: „Tegnap láttam a szurkolókat a Times Square-en evezni, remek hangulatot teremtettek, ezért Martin Ödegaard-ral megbeszéltük, ha nyerünk, csatlakoznunk kell ehhez. Egészen különleges pillanat volt. Egész Norvégia számára” – mondta.   

A NORVÉGOK „EVEZÉSE” A SZURKOLÓKKAL EGYÜTT

„Azt hiszem, ez életem egyik legjobb estéje. Hihetetlenül büszke vagyok rá, hogy részese lehetek. Tudjuk, mi vár még ránk, de most csak élvezni szeretném a pillanatot. Még sokáig fogunk erről a győzelemről beszélni” – fejezte ki elégedettségét Haaland.

Foci vb 2026
2026.06.23. 04:00

Haaland is duplázott, Norvégia ötgólos thrilleren verte meg Szenegált a vb-n

Két meccsen négy gólnál jár a norvégok extraklasszisa, az északiaknak pedig már 6 pontja van, de csak akkor végeznek a csoport élén, ha az utolsó körben megverik Franciaországot.

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
I-CSOPORT
Norvégia–Szenegál 3–2 (1–0)
New York/New Jersey, New York Stadion. 80 663 néző. Vezette: W. Sampaio (brazil)
NORVÉGIA: Nyland – Ryerson (M. Pedersen, 13.), Ajer, Torbjörn Heggem (Östigard, 84.), Wolfe – Ödegaard, Berge, Aursnes (Berg, a szünetben) – Sörloth (Bobb, 84.), Haaland, Nusa (Schjelderup, 71.). Szövetségi kapitány: Stale Solbakken 
SZENEGÁL: É. Mendy (Diaw, 63.) – Diatta, K. Koulibaly (P. Sarr, 72.), Niakhaté, M. Diouf (Jakobs, 54.) – I. Gueye, P. Gueye (Mbaye, 54.) – I. Sarr, L. Camara (P. Ciss, 63.), Mané – N. Jackson. Szövetségi kapitány: Pape Thiaw  
Gólszerző: M. Pedersen (43.), Haaland (48., 58.), ill. I. Sarr (53., 90+3.)

ONLINE TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2 órája

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Képes Sport: A gólszerzés norvég mestere

Képes Sport
2026.09.13. 14:47

Megvan az első játékos a BL-ben, aki duplázott és öngólt is szerzett – statisztikák az alapszakasz első játéknapjáról

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:41

„Az akarat és a koncentráció volt a kulcs” – Mucsányi Miron a derbi után

Labdarúgó NB I
2026.09.07. 09:50

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
2026.09.01. 11:09

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
2026.09.01. 10:22