Az utolsó tangó – Smahulya Ádám jegyzete
Napra pontosan húsz évvel ezelőtt, 2006. június 16-án játszotta első világbajnoki mérkőzését Lionel Messi, nem egészen egy esztendővel azután, hogy Magyarország ellen bemutatkozott az argentin válogatottban. A budapesti találkozón a becserélése után szinte egyből kiállították, a Szerbia és Montenegró elleni vb-debütálásáról viszont jóval kellemesebb emlékei lehetnek. Egy-egy góllal és gólpasszal vette ki a részét a 6–0-s győzelemből, ám annak a tornának még nem ő volt a főszereplője. A Mexikó elleni nyolcaddöntő napján töltötte be a 19. életévét, a németek ellen tizenegyespárbajban elveszített negyeddöntőt pedig a kispadról nézte végig. Arra a vb-re úgy érkezett, hogy előtte mindössze 41 tétmérkőzést játszott, az utána következő tornákon viszont egyre nagyobb lett vele szemben az elvárás, ami egy idő után mázsás teherként nehezedett rá. Amikor 2014-ben elveszítette a Németország elleni vb-finálét, ő is csak remélte, hogy egyszer még lesz lehetősége megszerezni a labdarúgás történetének legfontosabb címét. Az ötödik világbajnokságán, Katarban révbe ért, a másik korszakos argentin zseni, Diego Maradona (1986) után ő is a magasba emelhette a vb-trófeát.
Most nyolcszoros aranylabdásként, 38 évesen, ezernél is több tétmérkőzéssel a háta mögött készül pályafutása hatodik, egyúttal utolsó világbajnokságára. A következő lesz a 200. fellépése az argentin válogatottban, és jó az esélye arra, hogy megdöntse Miroslav Klose 16 gólos rekordját, és ő legyen a vb-k történetének legeredményesebb labdarúgója. Mindezt úgy, hogy már messze nincs rajta akkora nyomás, mint az előző tornákon – ez hatalmas előny lehet neki és a csapatnak is. Az őt szponzoráló sportszergyártó cég a tornára elkészítette neki az „Utolsó tangó” fantázianevű stoplist, amiben bizonyára több alkalommal bolondítja majd a védőket és a kapusokat.
Ami pedig Argentínát illeti, szerintem most is legalább akkora esélyese a tornának, mint Franciaország vagy Spanyolország. Négy éve is sokan legyintettek rá, főleg miután az első mérkőzésén kikapott Szaúd-Arábiától. Aztán meg sem állt a győzelemig, és minden idők egyik legjobb döntőjét játszotta Franciaország ellen. A csapat magja pedig most is ugyanaz. Messivel, az őrült, de kiváló kapus Emiliano Martínezzel, a dörzsölt Nicolás Otamendivel, a Premier League-ben edződő Enzo Fernándezzel, na és persze kiegészülve a jövő nagy reménységének számító Nico Pazzal. Kezdődjék tehát az utolsó tangó. A magam részéről nem lepődnék meg, ha Messi számára egy újabb vb-arannyal érne véget a tánc.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
