Vb 2022: száz nap múlva kezdődik a történelmi torna Katarban

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.08.12. 08:58
null
Hamarosan elérkezik a 12 éve várt pillanat, a világ legnagyobb sztárjai versengenek majd Katarban a vb-trófeáért, amelyet a helyiek is láthatnak, vagy éppen a másolatával élhetik át a téli futballünepet (Fotó: Getty Images)
Noha sokan gondolták úgy, az elnyert pályázat ellenére sem rendeznek labdarúgó-világbajnokságot Katarban, most már bizonyos, hogy kevesebb mint három és fél hónap múlva elkezdődik a nagy futballfieszta. De a bizonytalanság nem csökkent, csak átalakult – hiszen a 2010-es FIFA-döntés óta nagyobbat változott a világ, mint azt bárki elképzelhette volna.

Máig senki sem tudja, mi indokolta 2010-ben, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) – szakítva a korábbi gyakorlattal – a 2018-as világbajnokság helyszínének kijelölésekor megnevezze a 2022-es házigazdát is. Nagy port kavart akkor, hogy Katar nyerte el a rendezés jogát (az Egyesült Államokat, Ausztráliát, Japánt és Dél-Koreát megelőzve), amelynek lényegében semmilyen múltja sincs a labdarúgásban, sohasem szerepelt még vb-n, és akkor még épkézláb stadionjai sem voltak.

Stadionok azóta már vannak, csillognak-villognak, ahogy azt várni is lehetett, a felvert por azonban még mindig nem ült el. Hét évvel ezelőtt annak is megvolt az esélye, hogy nem Katarban rendezik meg a tornát, miután már nem csak a közvélemény gyanakodott korrupcióra, 2015. május 27-én svájci szövetségi ügyészek nyomozást is indítottak a 2018-as és 2022-es vb-pályázattal kapcsolatban korrupció és pénzmosás vádjával, ám Katar ezt a vihart is átvészelte, és most már minden jel szerint tényleg megrendezi a világbajnokságot.


VILÁGBAJNOKSÁG VILÁGVÉGE-HANGULATBAN

Biztosak vagyunk benne, hogy történelmi világbajnokságot akart a FIFA az eddigi legkisebb országban, amely rendező lehet, a „legek” világbajnokságát – a legdrágábbat, a legfényűzőbbet, a legkülönlegesebbet, a legsűrűbb menetrendűt vagy az elsőt az Arab-félszigeten –, de abban is biztosak vagyunk, még a FIFA-ban sem gondolta senki, hogy ennyire történelmi lehet. Tizenkét év nagy idő, és olyan jelenségek ütötték fel a fejüket az elmúlt években, amilyenekről 2010-ben sejtésünk sem lehetett.

Csak a legfontosabbakat kiragadva: az előző évtized közepén sokat hallattak magukról a nyugati világban terrorcselekményeikkel a szélsőséges iszlamisták (ami nem mellékes, tekintve, hogy egy iszlám országban lesz a vb), megindult a nagy migránsáradat, már-már népvándorlás Európa felé, kirobbant egy több millió életet követelő világjárvány, amelynek még mindig nem látszik a vége, kitört egy háború Európában, más országok között is feszült a viszony, hogy az évszázad szárazságáról és a klímakrízisről ne is beszéljünk. Eddig talán csak az 1938-as világbajnokságot rendezték ilyen „forró” nemzetközi helyzetben, amikor már vélhetően érezni lehetett a második világégés előszelét (sajnos olasz–magyar döntőt ezúttal biztosan nem rendeznek, egyik válogatott sem jutott ki...). Ilyen körülmények között, ebben a helyzetben kell száz nap múlva az évtizedeken át az emberiség felhőtlen közös ünnepének számító futball-világbajnokságot megrendezni, és mivel rendkívül felgyorsultak az események, azt sem tudhatjuk, decemberben melyik résztvevő ország milyen viszonyban lesz egy másikkal, az is könnyen előfordulhat a jelenlegi (világ)háborús helyezkedésben, hogy lesznek olyan csoportok, amelyben az ellenfelek nem csupán a pályán kerülnek szembe egymással...

A körülményekre, a látványra biztosan nem lehet panasz Katarban, reméljük, a futball is jó lesz (Fotó:Shutterstock)
A körülményekre, a látványra biztosan nem lehet panasz Katarban, reméljük, a futball is jó lesz (Fotó:Shutterstock)

A TERVEK AZÉRT VANNAK, HOGY VÁLTOZZANAK

Egyébként a kiszámíthatóság sohasem volt fő ismérve ennek a katari tornának. A rendező ország megnevezése után például öt évnek kellett eltelnie, mire a FIFA illetékesei szembesültek vele, hogy a Közel-Keleten nyáron iszonyúan meleg van (nyilván nem akkor jöttek rá, csak addig a szőnyeg alá söpörték a problémát), ezért 2015-ben úgy döntöttek, a történelemben először az északi félteke szerinti télen lesz a torna, november végétől december végéig.

Először úgy volt, hogy november 21-én rajtol a vb a Hollandia–Szenegál mérkőzéssel (a világbajnokságok rendjével szakítva ezúttal amúgy sem volt előre meghatározva a helyszínekre és időpontokra bontott menetrend, csak a tavaszra tervezett, de az orosz–ukrán háború miatt nyárra átcsúszó pótselejtezők után, a teljes mezőny ismeretében dolgozták ki, a bevételek maximalizálása érdekében a csábítóbb párosításokat tették a nagyobb stadionokba és a televíziós közvetítések szempontjából előnyösebb idősávba), a napokban azonban kiderült, hogy változtatnak a programon, és egy nappal korábban, 20-án kezdődik a tánc, a házigazda (ahogy ez 2006 óta szokás, korábban a címvédő meccse nyitotta a tornát), Katar és Ecuador közönségcsalogató mérkőzésével.

Ez azonban pillanatnyilag nem hivatalos, még jóvá kell hagynia a FIFA illetékes testületének is (bár ez minden bizonnyal csak formaság), azt tudjuk, hogy a katari és az ecuadori szövetség is beleegyezett. Mivel az igencsak megbízható német Kicker értesülése az egy nappal korábbi kezdés, a nemzetközi sajtóval összhangban már úgy kezeljük, hogy november 20-án elindul a torna, így jött ki, hogy száz nap van a rajtig. A döntő pedig elvileg – ha addig semmi sem változik – december 18-án lesz Dohában.

Lionel Messi 2014-ben karnyújtásnyira volt a trófeától (Fotó: Getty Images)
Lionel Messi 2014-ben karnyújtásnyira volt a trófeától (Fotó: Getty Images)

RÉVBE ÉR-E LIONEL MESSI VAGY CRISTIANO RONALDO?

Mivel az európai topligákban még november 13-án is lesz mérkőzés, a sztárjátékosoknak nagyjából egy hetük lesz arra, hogy felkészüljenek a világbajnokságra, illetve arra, hogy „fejben is átálljanak” a klubfutball mókuskerekéből a válogatottbeli futballra. Az idő rövidsége miatt ezúttal természetesen nem tudnak edzőtáborba vonulni a nemzeti csapatok, az lehet majd az érzésünk, hogy a játékosok szinte csak beesnek a tornára. Ez aligha tesz jót a színvonalnak, és az is feltételezhető, hogy emiatt ez lesz minden idők legkiszámíthatatlanabb világbajnoksága, rengeteg meglepetéseredmény borítékolható.

A portugál Cristiano Ronaldo Európa-bajnoknak mondhatja magát, most utoljára próbálja megnyerni a vb-t (Fotó: AFP)
A portugál Cristiano Ronaldo Európa-bajnoknak mondhatja magát, most utoljára próbálja megnyerni a vb-t (Fotó: AFP)

Nyilván sokakat érdeklő kérdés: csúcsra jut-e minden bizonnyal utolsó világbajnokságán Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo? Amikor az arab ország 12 éve megkapta a rendezés jogát, már akkor is az argentin és a portugál klasszis volt a világ két legjobb futballistája, már akkor is mindketten aranylabdások voltak, azóta is csak egyszer fordult elő, hogy ne valamelyikük kapta volna meg a legrangosabb egyéni díjat, Lionel Messi immár hétszeres, Cristiano Ronaldo pedig ötszörös aranylabdás, kontinenstornát mindketten nyertek. Világbajnokságot viszont egyikük sem. Az argentin 35, a portugál 37 éves, biztos, hogy nem lesz több lehetőségük, pláne úgy, hogy Cristiano Ronaldo már a klubcsapatában sem feltétlenül fér be a kezdőbe, és azt láthattuk, hiába ajánlgatta magát több Bajnokok Ligája-szereplő együttesnek, már nem kapkodnak utána. Mindkettőjüket természetesen a futballtörténelem legnagyobbjai között tartjuk számon, de amelyikük nem nyer világbajnokságot (márpedig mindketten biztosan nem tehetik meg), azt aligha nevezzük majd minden idők legjobbjának.
Bizonyára mindenkinek jobb lenne, ha ebből vagy ehhez hasonló szempontból írna történelmet a száz nap múlva kezdődő katari világbajnokság.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik