H. Á. 2021.10.11 01:06 Frissítve: 2021.10.11 08:53

Vb 2022: Kolumbia egy pontot otthon tartott Brazília ellen

A dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozat a koronavírus-járvány miatt az idén márciusról elhalasztott ötödik fordulóval folytatódott magyar idő szerint vasárnap éjjel. Bolívia legyőzte Perut, a sereghajtó Venezuela pedig Ecuador ellen nyert, ám ennél is nagyobb meglepetés, hogy immár Brazília sem százszázalékos: Neymarék Kolumbia vendégeként játszottak döntetlent.

 

A látszat csal, nem volt nagy barátság Neymar (balra) és Yerry Mina között (Fotó: AFP)

A nap első meccsén Bolívia úgy szerezte meg második győzelmét a sorozatban, hogy a 76. perctől emberhátrányban játszott Henri Vaca kiállítása miatt, a győztes gólt pedig az egy perce pályán lévő – a kiállított játékossal csupán névrokonsági viszonyban lévő – Ramiro Vaca szerezte a 83. percben.

A második találkozón aztán jóval nagyobb meglepetés született: a tavaly november óta nyeretlen és utolsó helyen álló Venezuela odahaza 2–1-re legyőzte a harmadik helyen álló Ecuadort, ezzel pedig még arra is megőrizte matematikai esélyét, hogy a csoport első helyét megszerezze...

Ezt a sanszot a venezuelaiak csak azért őrizhették meg, mert Brazília nem bírt Baranquillában Kolumbiával. A brazilok jóval többet birtokolták a labdát, mint a hazaiak, igaz, ez nem mutatkozott meg a kidolgozott gólhelyzetek számában, ebből ugyanis többet láthattunk Radamel Falcaóéktól – de ők sem céloztak túl pontosan. Szintén sokat eláruló adat, hogy a vendégek a második félidőben is közel 70 százalékos fölényben birtokolták a labdát, ám az első lövést csak fél órával a szünet után jegyezhettük fel részükről, ráadásul az sem talált kaput.

A hajrá viszont kimondottan izgalmasra sikeredett: az egyik oldalon a Venezuela elleni előző meccsen debütáló és gólt szerző Antony késztette nagy védésre David Ospinát, a túloldalon pedig Duván Zapata lövését kellett Alissonnak hárítania, ám az eredmény így sem változott, azaz a listavezető Brazília elvesztette százszázalékos mérlegét, míg Kolumbia veretlenségi sorozata már öt vb-selejtező óta tart – igaz, ebből négy is döntetlen volt. 0–0

DÉL-AMERIKAI VB-SELEJTEZŐK
5. FORDULÓ
Bolívia–Peru 1–0
(R. Vaca 83.)
Venezuela–Ecuador 2–1 (Machis 45+1., Bello 64., ill. E. Valencia 37. – 11-esből)
Kolumbia–Brazília 0–0

KÉSŐBB
Argentína–Uruguay 3–0 (Messi 38., De Paul 44., La. Martínez 62.)
Chile–Paraguay 2–0 (Brereton 69., Isla 72.)

AZ ÁLLÁS
  1. Brazília 10 9
1
22–3 19 28
  2. Argentína 10
6
4
18–6 12
22
  3. Ecuador115
1
5
20–13716
  4. Uruguay 11 4
4
3
13–13 0
16
  5. Kolumbia 11 3 6
2 16–16 0
15
  6. Paraguay112
6
3
9–13–412
  7. Peru 11 3
2
6
10–18 –8 11
  8. Chile112
4
5
11–14–310
  9. Bolívia112
3
6
13–25 –129
10. Venezuela 11 2
1
8
8–19 –11 7

 

2021.11.26 22:51:55

Foci vb 2022 PIETSCH TIBOR

NS-VÉLEMÉNY. A Nemzeti Stadionban válhatnak nemzeti hősökké.

2021.11.17 22:12:09

Foci vb 2022 BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Megemlítendő: azon csoportellenfeleink, amelyeket tavaly a Nemzetek Ligájában magunk mögé utasítottunk, most egytől egyig vb-szereplők lehetnek. Illetve a szerbek már azok, de pótselejtezőn az oroszok és a törökök is kijuthatnak Katarba.

2021.11.15 19:50:06

Foci vb 2022 H. Á.

Albánia a Myrto Uzuni által kiharcolt büntetővel nyert Andorra ellen odahaza. Harry Kane négyet vágott San Marinónak.