Vb 2022: japán mintára indított öltözőtakarítós kihívást a Misleny – a Pick Szeged már csatlakozott is

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.12.01. 10:37
null
A Kozármisleny játékosai által kitakarított öltöző (Fotó: Kozármisleny FC/Facebook)
Korábban beszámoltunk arról, hogy a japán szurkolók a Németország elleni 2–1-es győzelem után elkezdték kitakarítani a stadiont, majd a játékosok is rendet hagytak maguk után az öltözőben. Ezt vette át a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármisleny csapata, amihez a Pick Szeged férfi kézisei is csatlakoztak. 

Gólokból nem volt hiány a Szombathelyi Haladás–Kozármisleny labdarúgó NB II-es találkozón, hiszen a hazaiak hatszor, míg a vendégek négyszer találtak a hálóba kilencven perc alatt. Azonban nem csak a gólok száma volt említésre méltó a meccsel kapcsolatban, hanem az is, hogy a vendégek „japán mintára” kitakarították maguk után az öltözőt, mielőtt hazaindultak.

A Baranya megyei együttes Facebookon azt írja, egy kezdeményezést szeretne elindítani Magyarországon, amely során minél több hazai sportcsapat átveszi ezt a szokást és tisztán hagyja maga után az öltözőt.

A klub öt csapatot azonnal ki is hívott, hasonló képeket vár a PMFC-től, az FTC jégkorongosaitól, a Veszprém és a Szeged férfi kéziseitől, valamint a Falco kosarasaitól.

A Fradi korongosai már teljesítették is a kihívást, a Csíkszereda elleni győzelem után mutatták meg, hogyan hagyták az öltözőt. A FTC a FEHA19 csapatát vonta be a kezdeményezésbe, a székesfehérváriak pedig kommentben válaszoltak: „Kihívás elfogadva!”

A Szeged sem nem várt sokat a teljesítéssel, Juan Carlos Pastor együttese, miután idegenben 36–28-ra legyőzte a Celjét a Bajnokok Ligájában, rendet rakott az öltözőben. A Csongrád-Csanád megyeiek kihívottjai között pedig szerepel aGyőri Audi ETO KC és az MTK is.

Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

Kétszer villant a piros lap Karcagon, már nem hibátlan hazai pályán az újonc

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:50

Északi henger – Dánia, Norvégia és Svédország is könnyed győzelemmel kezdett a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.11.27. 22:30

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Magabiztosan nyert a Kozármisleny a kieső helyen álló Békéscsaba ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 14:51

Szerb jobbátlövővel pótolja a sérült Magnus Rödöt a Szeged

Kézilabda
2025.11.22. 16:00

Továbbra is pont nélkül áll a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.11.15. 20:42

A KTE egy félidő alatt lerendezte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:51
Ezek is érdekelhetik