Vb 2022: a portugálok CR nélkül is simán nyertek Bakiban

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.09.07. 19:55
null
Három gólt ünnepelhettek a portugálok (Fotó: AFP)
A portugál labdarúgó-válogatott Bernardo Silva, André Silva és Diogo Jota góljával 3–0-ra nyert Azerbajdzsánban a világbajnoki selejtezősorozat európai zónájának A-csoportjában.

 

A portugál válogatott összeállítása: Rui Patrício – Cancelo, Rúben Dias, Pepe, Guerreiro (Nuno Mendes, 71.) – Moutinho (Joao Mário, 78.), Palhinha (Rúben Neves, a szünetben), Bruno Fernandes – Diogo Jota (Guedes, 78.), André Silva, Bernardo Silva (Otávio, 78.)

A portugálok legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo nem lépett pályára a baki Olimpiai Stadionban lejátszott mérkőzésen – ott, ahol az Európa-bajnokságon négy találkozót rendeztek, három csoportmeccset és egy negyeddöntőt.

Fernando Santos együttese a már Manchesterben tartózkodó és edző CR nélkül is nagy fölényben futballozott Azerbajdzsánban, 66 százalékban birtokolta a labdát és több mint húsz kapura lövést kísérelt meg. A vendégek az első félidő második felében Bernardo Silva és André Silva révén körülbelül öt perc leforgása alatt kétszer is betaláltak, a második játékrészben pedig – amikor már ömlött az eső Bakiban – Diogo Jota értékesített egyet a sok portugál helyzet közül.

Portugália így az 1–0-s hazai siker után idegenben 3–0-ra verte meg az azerieket, és hibátlanul zárta a szeptembert (két vb-selejtezőt és Debrecenben egy felkészülési meccset nyert meg).

A csoport másik mérkőzésén Írország fogadta Szerbiát. A vendégek már a 20. percben megszerezték a vezetést Szergej Milinkovics-Szavics révén. A szerbek domináltak, összesen tízszer találták el a kaput, ám a 87. percben Nikola Milenkovics hatalmas öngóljával egyenlítettek az írek, amivel megkaparintottak egy pontot. 1–1

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
Azerbajdzsán–Portugália 0–3
(B. Silva 26., André Silva 31., Diogo Jota 75.)
Írország–Szerbia 1–1 (Milenkovics 87. – öngól, ill. Milinkovics-Szavics 20.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 5 4 1 11–4 +7 13
2. Szerbia 5 3 2 12–7 +5 11
3. Luxemburg 4 2 2 5–8 –3 6
4. Írország 5 2 3 5–8 –3 2
5. Azerbajdzsán 5 1 4 3–9 –6 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik