Hogy a szerdai Franciaország–Marokkó világbajnoki elődöntő több volt egyszerű sporteseménynél, már a kezdés előtt háromnegyed órával kiderült: még csak a játékoskijáróban jelentek meg a francia válogatott melegíteni készülő kapusai, az Al-Bajt Stadionban gyülekező marokkói tábor máris zsigerből kifütyülte őket. Azok után, hogy a katari világbajnokság csoportkörében a tunéziai drukkerek ugyanígy csúfolták meg a francia nemzeti himnuszt, a Marseillaise-t, sejteni lehetett, hogy Franciaország másik egykori észak-afrikai gyarmata, Marokkó sem felejti a futballpályák környékén valamiért mindig erősebben sajgó történelmi sebeket. Francia földön ma több mint 780 ezer marokkói vagy marokkói származású ember él, és a kulturális, társadalmi súrlódások az asszimilációs részsikerek ellenére is beárnyékolják a két nemzet kapcsolatát. Legutóbb például azáltal, hogy a francia állam bevezetett vízumkorlátozásai miatt jóval nehezebb a marokkóiak beutazása, az ügy kapcsán tett francia politikai kijelentések pedig tovább élezték a viszonyt.
Emiatt is fordulhatott elő, hogy az egyik meghatározó katari médium, a dohanews.co mérkőzés előtti beharangozója szerint a marokkói muszlim közösségben terjedt egy olyan kezdeményezés, hogy a világbajnoki elődöntőt használják fel Mohamed próféta nevében valamiféle közös kiállásra és tiltakozásra a francia állam gesztusai ellen. Annál is inkább, mert az előzetes hírek arról szóltak, hogy Emmanuel Macron francia elnök személyesen is jelen lesz az al-hori stadionban (mint a népes testőrsereg vonulásából látni lehetett, meg is érkezett, a rendhagyó protestálás azonban elmaradt).
Amikor katari idő szerint szerda este tíz órakor Juszef en-Nesziri, a huszonhat marokkói válogatott játékos tizenkét „anyaországi” születésű tagjának egyike elvégezte a kezdőrúgást, valószínűleg nem a Marokkót francia protektorátussá nyilvánító 1912-es fezi szerződésre vagy az ország függetlenségének 1956-os kikiáltására gondolt. A szurkolók közül néhányan azonban talán igen, erre következtethettünk legalábbis abból, hogy ha nem is tunéziai hangerővel, de bizony kifütyülték a francia himnuszt. Aztán pedig a játék során következetesen, minden alkalommal megszólalt a fülsértő fütty, amint francia futballistához került a labda, és a szokást nem befolyásolta, hogy az erőviszonyok hamar kirajzolódtak.
Afrika és az arab világ első világbajnoki elődöntős képviselője főként meglepetésszerű ellentámadásokban bízhatott, a 2018-as világbajnoki aranyérmes francia válogatott nyeregben érezhette magát, ráadásul Theo Hernandez pazar mozdulattal szerzett góljával az 5. perctől előnyben játszott. Nem lehet azt mondani, hogy a piros mezes afrikai csapat csak statisztált a franciák sziporkázásához, hiszen akadtak veszélyes megindulásai, a játék általános képe azonban magabiztos francia fölényt mutatott. Aki pedig ebben kételkedett, annak szó szerint csattanós választ adott Oliver Giroud hatalmas kapufája. A félidő hajrájára a próbálkozások itt is, ott is erőtlenedtek, a mindkét oldalra jellemző komótos labdajáratás alapján úgy tűnt, az 1–0-s állás őrzése megfelelő kompromisszum a feleknek; a franciákat a világbajnoki döntőbe jutással kecsegtette, a marokkóiak előtt viszont nyitva hagyta a váratlan fordulat lehetőségét. Az észak-afrikai számítás megalapozottságát igazolta, hogy Dzsavad el-Jamik gyönyörű ollózása után csak a kapufa (és talán ujjbeggyel egy kicsit Hugo Lloris kapus) mentett.
A marokkói terv lehetséges sikerét nyitva hagyta a második félidő elején több afrikai helyzet is, és az sem javította a franciák helyzetét, hogy Kylian Mbappét kis híján lerúgta Szofjan Ambarat, majd nem sokkal később Asraf Dari is megdolgozta. A legveszélyesebb csatárt azonban egy gyors ápolással és egy kényszerű cipőcserével sikerült visszaállítani a harcba, hamarosan újra a tőle megszokott félelmetes sebességgel száguldott el a bal szélen. Mintha azonban Didier Deschamps csapata ezen a mérkőzésen kevésbé tudta volna érvényesíteni a tornán korábbi ellenfeleivel szemben olyannyira magától értetődően és elegánsan kidomborodó tudásbeli fölényét. Vékony jégen táncolt a válogatott az egygólos vezetés tartásával, egyáltalán nem volt biztos, hogy sikerül kihúznia. Végül sikerült, sőt, miután Mbappé zsebkendőnyi területen megbolondított négy hátvédet, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Kolo Muanit, a 79. percben 2–0-ra növelte előnyét. Győzelmével pedig lehetőséget kapott arra, hogy – Pelé Brazíliájának 1962-es példája után hatvan évvel – címvédőként újra világbajnoki címet nyerjen. A katari vb vasárnapi döntőjének Argentína–Franciaország párosítása, Lionel Messivel, Kylian Mbappéval igazi klasszikusnak ígérkezik.
TOVÁBBI RÉSZLETEKET ITT OLVASHAT A TALÁLKOZÓRÓL!
VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
ELŐDÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–MAROKKÓ 2–0 (1–0)
Al-Hor, al-Bajt Stadion, 68 294 néző. V.: César Arturo Ramos (mexikói)
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Koundé, Varane, Konaté, T. Hernandez – Y. Fofana, Tcouaméni, Griezmann – O. Dembélé (Kolo Muani, 79.), Giroud (M. Thuram, 65.), Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
MAROKKÓ: Bunu – Hakimi, Dari, Szaissz (Amallah, 21.; Ez Abde, 79.), el-Jamik, Mazraui (Attijat Allah, a szünetben) – Amrabat, Unahi – Zijes, en-Nesziri (Hamdallah, 66.), Bufal (Abuhlal, 67.). Szövetségi kapitány: Valid Regragi
Gólszerzők: T. Hernandez (5.), Kolo Muani (79.)
