Vb 2022: Új-Zéland kiütéssel vívta ki a pótselejtezőt

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 21:03
A 2022-es katari világbajnokság óceániai selejtezőjének döntőjében Új-Zéland 5–0-ra kiütötte Salamon-szigeteket, amivel kiharcolta az interkontinentális pótselejtezőn való részvételt.

 

Nemhogy a világbajnoki részvétel, még az interkontinentális pótselejtező kivívása sem jött össze soha Salamon-szigeteknek, s ez a mai napon sem változott meg.

Az eddig két vb-n (1982, 2010) szereplő Új-Zéland átgázolt ellenfelén: a félidőben már 2–0-ra vezetett – a második gólt a Premier League újgazdag csapatában, a Newcastle-ban szereplő Chris Wood szerezte, aki 30. találatával immár a válogatott legeredményesebb játékosa. A „tiszta fehérek” a két gólt még hárommal megtoldották a fordulást követően, így 5–0-ra győztek. Fölényüket jól mutatja, hogy a katari minitornán csak egy gólt kaptak.


Egymást követő negyedik alkalommal vívták ki az új-zélandiak az interkontinentális pótselejtezőt (2010-ben legyőzték Bahreint, 2014-ben Mexikó, 2018-ban Peru ellen buktak el), amelyet júniusban a CONCACAF-zóna selejtezőjének negyedik helyezettjével játsszanak majd – jelenleg 19 ponttal Costa Rica foglalja el a 4. pozíciót, egy ponttal megelőzve Panamát.

ÓCEÁNIAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ (KATAR)
DÖNTŐ
Salamon-szigetek–Új-Zéland 0–5
(Tuiloma 23., 69., Ch. Wood 39., J. Bell 50., Garbett 90+1.)

ELŐDÖNTŐ
Új-Zéland–Tahiti 1–0
Salamon-szigetek–Pápua Új-Guinea 3–2

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Salamon-szigetek 1 1 3–1 3
2. Tahiti 1 1 1–3 0
Vanuatu visszalépett
Cook-szigetek visszalépett

Eredmény: Salamon-szigetek–Tahiti 3–1

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Új-Zéland 3
3
12–1 9
2. Pápua Új-Guinea 3
2
1 3–2 6
3. Fidzsi-szigetek 3
1 2
3–7 3
4. Új-Kaledónia 3
3
2–10 0

Eredmények: Új-Zéland–Pápua Új-Guinea 1–0, Fidzsi-szigetek–Új-Kaledónia 2–1, Pápua Új-Guinea–Új-Kaledónia 1–0, Új-Zéland–Fidzsi-szigetek 4–0, Új-Zéland–Új-Kaledónia 7–1, Pápua Új-Guinea–Fidzsi-szigetek 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik