Vb 2022: a CR góljánál hibázó partjelzőnek megköszönték a munkáját

M. D.M. D.
2021.04.13. 22:04
null
Mario Diksnek sokba került a belgrádi hiba (Fotó: Getty Images)
Kikerült Danny Makkelie játékvezető csapatából az a holland partjelző, aki nem vette észre, hogy Cristiano Ronaldo gurításánál a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon a márciusi Szerbia–Portugália világbajnoki selejtezőn – számolt be róla az nos.nl című holland portál.

Mint emlékezetes, a 93. percben jártunk a belgrádi vb-selejtezőn, amikor Cristiano Ronaldo lövésénél Sztefan Mitrovics már csak a gólvonalon túlról tudta kikanalazni a labdát, ám Mario Diks partjelző nem jelezte Danny Makkelie játékvezetőnek, hogy gól született volna, így ment tovább a játék, és maradt a lefújásig a 2–2-es eredmény.

AZ OMINÓZUS ESET

Négy nappal a meccs után Makkelie közölte kollégájával, hogy nem szeretne tovább vele dolgozni. Nem teljesen egyértelmű, hogy a 38 esztendős holland játékvezető a szerbiai hibája miatt „mondott fel” asszisztensének, de naivitás lenne azt gondolni, hogy nem játszott közre ez az eset.

FERNANDO SANTOS: A JÁTÉKVEZETŐ BOCSÁNATOT KÉRT, AMIÉRT NEM ADTA MEG RONALDO GÓLJÁT

„Március harmincegyedikén Makkelie közölte velem, hogy másik partjelzővel szeretné folytatni a munkát, mert az együttműködésünkbe vetett bizalom elveszett – idézi a holland portál Dikset, aki a tavalyi Európa-liga-döntőben, valamint idén februárban a katari klubvilágbajnokságon is segítette Makkelie munkáját. – Nagyon nagy csalódás ez nekem közvetlenül az Európa-bajnokság előtt. Nagyobb támogatást, megértést és bizalmat reméltem az elmúlt évek sikerei után.”

Diks helyét Jan de Vries veszi át Makkelie csapatában.

„A lehető legkevesebbet szeretnék erről beszélni – felelte Makkelie az Algemeen Dagblad megkeresésére. – Ez a csapatunk belső ügye. Éveken át dolgoztam Marióval, nehéz döntés volt, de külön utakon folytatjuk tovább.”

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 00:08