Vb 2018: Anglia továbbjutott, Skócia reménykedhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 22:41
null
Sterlingék (fehérben) is kijutottak a jövő évi vb-re (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-válogatott a tavaly októberi, ljubljanai 0–0-s mérkőzés után a Wembleyben egy 94. percben szerzett Kane-góllal győzött 1–0-ra Szlovénia ellen, ezzel csoportelső és világbajnoki résztvevő lett.

A meccs egyetlen gólja a ráadásban született, ezzel Anglia minden hazai meccsét megnyerte a kvalifikáció során.

A második helyért továbbra is óriási a versenyfutás, de Skócia helyzeti előnybe került azzal, hogy 67 percet emberelőnyben futballozva végül Skrtel öngóljával begyűrte Szlovákiát.

Gordon Strachan együttese ugyanis az utolsó két forduló előtt azt a lehetőséget élvezte, hogy saját kezében volt a sorsa: két győzelem biztos pótselejtezőt ér számára. A feladat „egyszerű”: az első tétel kipipálása után vasárnap nyernie kell Szlovéniában is, ellenkező esetben Szlovákia lesz a továbbjutó, hiszen nagy valószínűség szerint legyőzi hazai pályán Máltát (közben Szlovéniát csak máltai pontrablás és persze saját sikere juttathatja tovább).

Az F-csoport három mérkőzése közül Máltán két gól is született, a hazaiak a 23. percben egy hatalmas Agius-találattal szereztek vezetést (1–0).


Ezt a második félidő elején egy ugyancsak szép bombával Slivka kiegyenlítette (1–1).

VB-SELEJTEZŐK
EURÓPAI ZÓNA
F-CSOPORT
Anglia–Szlovénia 1–0 (Kane 94.)
Málta–Litvánia 1–1 (Agius 23., ill. Slivka 53.)
Skócia–Szlovákia 1–0 (Skrtel, 89. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Anglia 9 7 2 17–3 +14 23
2. Skócia 9 5 2 2 15–10 +5 17
3. Szlovákia 9 5 4 14–7 +7 15
4. Szlovénia 9 4 2 3 10–5 +5 14
5. Litvánia 9 1 3 5 7–19 –12 6
6. Málta 9 1 8 3–22 –19 1

A TOVÁBBI PROGRAM
2017. október 8., vasárnap
18.00:
Litvánia–Anglia
18.00: Szlovákia–Málta
18.00: Szlovénia–Skócia

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Tour de France: Szlovénia megrendezné a 2029-es rajtot

Kerékpár
2025.07.20. 15:24

Mesésen indult Tanyi Barnabás bajnoki idénye Szlovéniában: győztes gól a 90. percben!

Légiósok
2025.07.19. 10:21

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25
Ezek is érdekelhetik