Vb 2018: Már hárman vagyunk a klubban – Beckenbauer

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.17. 10:08
Franz Beckenbauer gratulált Didier Deschamps-nak a francia labdarúgó-válogatott világbajnoki címéhez, s ahhoz, hogy most már szakvezetőként is a csúcsra ért. A 49 éves francia edző a brazil Mário Zagallo és Beckenbauer után a harmadik, aki játékosként és szövetségi kapitányként is vb-győzelmet ünnepelhetett.

„Üdv a klubban. Most már hárman vagyunk. Talán valamikor találkozhatnánk” – idézte a Bild kedden a német sportembert.

Beckenbauer 1974-ben nyert vb-t játékosként, majd 1990-ben kapitányként. Deschamps Franciaország mindkét világbajnoki címének részese volt, 1998-ban a pályán mint csapatkapitány, most pedig a kispadról. Zagallo kétszer is világbajnok lett játékosként, 1958-ban és 1962-ben, majd 1970-ben már szövetségi kapitánya volt a győztes braziloknak.

„Elképesztő, hogy a világbajnokságok hosszú történelme során, 1930 óta ez ilyen ritkán sikerült” – mondta a duplázásról a 72 éves Beckenbauer, hozzátéve, hogy többen próbálták – köztük az 1986-ban vb-győztes Diego Maradona –, de csak hármuknak jött össze.

Legfrissebb hírek

Franz Beckenbauerről nevezik el a német Szuperkupát ― hivatalos

Német labdarúgás
2024.12.20. 20:20

A Bayernnél többé senki nem viselheti Franz Beckenbauer mezszámát

Német labdarúgás
2024.12.08. 13:22

A tökéletes vb, ami mégsem volt az – Franz Beckenbauer-sorozat, 7. rész

Képes Sport
2024.03.27. 15:00

Amikor egy Császár sepreget – Franz Beckenbauer 1972-ben és 1974-ben is pályára lépett a Népstadionban

Képes Sport
2024.02.21. 11:00

Az 1860 Münchenbe vágyott, a Bayern figyelt fel rá – Franz Beckenbauer-sorozat, 1. rész

Képes Sport
2024.02.13. 16:49

Lőw Zsolt: Képes lennék a vezetőedzőségre

Magyar válogatott
2024.01.13. 14:27

Az utolsó német császár – Franz Beckenbauer élete és pályafutása képekben

Német labdarúgás
2024.01.13. 11:04

Bundesliga: Szalai edzője érzelemdús pénteki mérkőzésre számít

Német labdarúgás
2024.01.10. 13:55
Ezek is érdekelhetik