„Eljött a dicsőség napja”, „Köszönjük nektek, hősök!” – lapszemle

2018.07.16. 09:57
A 4–2-es vereség ellenére a horvát lapok hősként ünneplik a válogatott játékosait, akik nagyszerű menetelés végén ezüstéremmel zárták az oroszországi labdarúgó-világbajnokságot. Franciaországban a L'Équipe sportnapilap az 1998-as hősök tiszteletére hasonló címmel jelent meg.

 

 

A Le Figaro úgy fogalmazott, hogy „a dicsőség napja valóban eljött”. A lap szerint ezt a történelmi és csodálatos győzelmet nem lehet elfelejteni, mert megmarad az örökkévalóságnak.

„Tíz, húsz, harminc vagy akár ötven év múlva is tudni fogja mindenki, hogy televízión, óriáskivetítőn, kávézóban, munkahelyen, hajón, strandon vagy vidéken nézte és egyedül, barátokkal esetleg több ezer emberrel körülvéve töltötte ezt a híres vasárnapot, 2018. július 15-én… A huszonhárom kiválasztott és Didier Deschamps kapitány büszkén domborodó mellkassal a világ tetejére lépett” – olvasható.

A L'Équipe címlapján egy csoportkép látható, Hugo Lloris csapatkapitány kezében a vb-trófeával ünnepel a csapattársakkal. A főcím („Örök boldogság”) tisztelgés egyben az 1998-as első világbajnoki győzelem előtt is, a lap akkor „Az örökkévalóságért” címmel jelent meg.

 

A horvátoknál az ezüstérem ellenére nagy a boldogság. A Glas Istre címlapja szerint „Horvátország második a világon – A Vatreni hősiesen az ezüstéremig menetelt”.

 

„A fájdalom gyorsan elszáll, az emlékek és a büszkeség napjai pedig örökké élnek” – tette még hozzá a lap, amely a „Tüzesek” becenévvel illetett csapatot az egekig magasztalja. Zlatko Dalic úgy nyilatkozott, hogy „Büszke vagyok játékosokra, a csapatomra és az országomra”, míg Luka Modric azt emelte ki, hogy összességében büszkék lehetnek arra, amit ezen a vébén véghez vittek.

A Jutarnji List a „Bátor szívek” kétszavas címmel indít, hozzátéve felcímben, hogy „Büszkévé tetettek bennünket”, illetve alcímben, hogy „Elveszítették a meccset, de meghódították a világot”.

 

A Slobodna Dalmacija a teljes névsort a címlapon hozta: „Az ezüstérem Horvátországba jön, de .... nekünk ti vagytok az aranyosak”

 

A Sportske Novosti „Köszönjük nektek, hősök! Mindent megadtatok nekünk” címmel borult le a válogatott nagysága előtt.

 

„Ti vagytok a mi aranyunk” – hirdette címlapján a Vecernji List című legolvasottabb horvát napilap, és arra biztatta a játékosokat, hogy legyenek büszkék arra, amit elértek, mert ők hősök, akik egyesítették a nemzetet, még ha csak a labdarúgó-világbajnokság idejére is.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

„Az én szívem Horvátországért dobog” – Franko Kovacevic nem akar magyar válogatott lenni

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:03

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Az utolsó másodpercekig volt esélyünk: szoros meccsen kikapott Franciaországtól a kosárválogatott a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.02.27. 20:01

„Újabb kirívó bírói hiba és sokkoló védekezés miatt kiesett a Ludogorec” – bolgár lapszemle

Európa-liga
2026.02.27. 07:20

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Téli olimpia: Kanada tíz gólt ütött Franciaországnak a férfi jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 19:53

A spanyolok 14 gólos győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.04. 21:25
Ezek is érdekelhetik