Vb 2018: jól megy a dél-koreaiaknak az európaiak ellen

MTI MTIMTI MTI
2018.06.28. 11:06
A németek felett aratott szerdai 2–0-val a hatodik győzelmét könyvelhette el világbajnokságon a dél-koreai labdarúgó-válogatott.

Ezek közül ötöt európai együttesek ellen ért el: 2002-ben, amikor bronzéremért játszhatott, a lengyeleket, a portugálokat és az olaszokat, 2010-ben pedig a görögöket múlta felül a németek elleni siker előtt. Hatodik győzelme Togo csapata ellen született meg 2006-ban.

A 2–0-s siker egyébként rekordbeállítás az ázsiaiak számára, korábban ugyanez az eredményt érte el a lengyelek és a görögök ellen, a többi egygólos különbségű siker volt.

Dél-Korea válogatottja az előző négy vb-mérkőzésén kikapott, az utóbbi nyolcon pedig nem nyert. A németek előtt legutóbb 2010-ben a görögöket verte meg.

A nagy meglepetésre csoportutolsóként távozó, Oroszországba címvédőként érkezett német csapat előzőleg mind a hat összecsapását megnyerte ázsiai ellenféllel szemben világbajnokságokon. A mostani mérlegükkel – 0–1 Mexikóval szemben, 2–1-es győzelem a svédek ellen és 2–0-s vereség a dél-koreaiaktól – a németek vb-történetük legkevesebb gólját szerezték a csoportkörben, melynek zárultával először kénytelenek búcsúzni. A két lőtt gól előtt az 1986-os három volt a negatív rekordjuk.

Legfrissebb hírek

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
14 órája

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
Tegnap, 1:12

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 0:09

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Vb 2026: lágyéksérülés miatt nem edzett a németek balbekkje

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:31

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

A dél-koreai játékosok berágtak hazájuk sajtójára, bojkottálják őket

Foci vb 2026
2026.06.16. 13:45

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
2026.06.14. 22:55
Ezek is érdekelhetik