Vb 2018: Morata az újabb kieső a spanyoloknál

MTI MTIMTI MTI
2017.10.02. 12:21
Andrés Iniesta és Daniel Carvajal után Álvaro Morata is kénytelen kihagyni a spanyol labdarúgó-válogatott októberi két világbajnoki selejtezőjét.

A spanyol szövetség tájékoztatása szerint – akárcsak a szintén lecserélt Iniesta (Barcelona) – Morata (Chelsea) is klubja hétvégi bajnokiján sérült meg.

Mint beszámoltunk róla, Carvajal, a Real Madrid védője betegség miatt a vasárnapi bajnokira nevezett keretbe sem került be.

A szövetség hétfőn bejelentette, hogy Julen Lopetegui kapitány Aritz Adurizt (Athletic Bilbao), Álvaro Odriozolát (Real Sociedad) és Jonathan Vierát (Las Palmas) hívta be a keretbe a hiányzók helyett.

A G-csoport élén álló spanyolok pénteken Albániát (3.) fogadják, majd jövő hétfőn Izrael (4.) vendégei lesznek. Spanyolország 22 ponttal áll az első helyen, eddig három ponttal gyűjtött többet, mint az olaszok (2.).

Az európai csoportokból az elsők automatikusan kijutnak a jövő évi oroszországi világbajnokságra, míg a kilenc második helyezett közül nyolc pótselejtezőt játszik.

Legfrissebb hírek

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
Tegnap, 18:15

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Aranylabda újraosztva, 1. rész: a vb-döntős gólja repítette a csúcsra Andrés Iniestát

Képes Sport
2026.09.15. 16:25

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29