FIFA: nyilvánosságra hozzák Michael Garcia jelentését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 21:04
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kedden bejelentette, teljes egészében nyilvánosságra hozza azt a jelentést, amelyet Michael Garcia, a szervezet etikai bizottsága vizsgálati részlegének korábbi vezetője a 2018-as és 2022-es világbajnokság rendezéséért folytatott pályázatokról készített.

A FIFA azután jelentette meg a teljes jelentést a honlapján, hogy a német Bild elkezdte kiszivárogtatni a 2014-ben készült jelentés részleteit.

„Az átláthatóság érdekében örülünk, hogy ez a jelentés végre nyilvánosságra került” – áll a közleményben. Hozzáteszik, így elejét veszik mindenféle hamis információ terjedésének.

Az amerikai Michael Garcia – aki jelenleg New York állam fellebbviteli bíróságán dolgozik – a 18 hónapos vizsgálata során 75 tanút kérdezett ki azzal kapcsolatban, jogszerűen ítélték-e oda a jövő évi világbajnokságot Oroszországnak, illetve a 2022-es tornát Katarnak, vagy történt bármelyik esetben vesztegetés.

Akkor – bár Garcia ezt kérte – nem hozták nyilvánosságra a teljes anyagot, hanem csak azt a 42 oldalas összefoglalót, amit a FIFA etikai bizottságának akkori első embere, a német Hans-Joachim Eckert készített. Akkor Garcia úgy fogalmazott, a kivonat – amely alapján az etikai bizottság nem talált semmi olyan jelet, ami miatt a 2018-as és a 2022-es vb rendezéséért folytatott pályázatot meg kellene ismételni – több helyen nem megalapozott következtetéseket tartalmazott.

Az akkori megállapodás szerint a teljes jelentést akkor lehetett nyilvánosságra hozni, ha minden vizsgálat lezárult az érintettekkel kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
Tegnap, 17:33

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2026.01.15. 11:42

Dubaiban lesz a jövő évi FIFA-gála – hivatalos

Minden más foci
2025.12.29. 15:46

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2025.12.22. 15:34

Vb 2026: a leghűségesebb szurkolók 60 dollárért is kaphatnak jegyet

Foci vb 2026
2025.12.17. 09:45
Ezek is érdekelhetik