Vb 2018: az olasz kapitány korábbi bajnoki rajtot szeretne

MTI MTIMTI MTI
2016.11.14. 20:42
Giampiero Ventura, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt szeretné, ha a következő bajnoki szezon a szokásosnál hamarabb kezdődne a jövő szeptemberi, spanyolok elleni világbajnoki selejtező miatt.

A szakvezető hétfőn – a németek elleni keddi barátságos meccset megelőző sajtótájékoztatón – jelezte, kérte az olasz bajnokság vezetőit a változtatásra, annak érdekében, hogy a sorsdöntőnek ígérkező spanyolországi vendégjátékon futballistái jó formában léphessenek pályára.

„Már kértem, hogy legalább plusz két bajnoki találkozót rendezzenek addig a szokásoshoz képest, sőt, egy őrült pillanatomban hármat javasoltam, de azt mondták, hogy nézessem meg magam egy orvossal” – viccelődött Ventura.

A szakember aztán ennél sokkal komolyabban hozzátette, hogy a most szeptemberi Franciaország elleni barátságos mérkőzés mutatta meg igazán, miért is kellenek az extra meccsek. Ugyanis azt megelőzően mindössze két kör ment le a Serie A-ból, s csapata – az ő bemutatkozó meccsén – sima, 3–1-es vereséget szenvedett.

„Alig kezdődött el a bajnokság a franciák elleni találkozó előtt, s megfizettük az árát. Tulajdonképpen beszélni sem tudtam a futballistáimmal egészen 48 órával a meccs előttig. Aztán kikaptunk és mindenki tragédiaként élte meg, mert nálunk ilyen a kultúra” – mondta Ventura.

Az olasz tréner másik indoka az, hogy minden komoly bajnokság egy héttel hamarabb kezdődik a Serie A-nál, azonban Spanyolországban általában ugyanazon a hétvégén indul a pontvadászat, mint Olaszországban. Idén augusztus 20-án startolt el a szezon.

A kapitány nem véletlenül aggódik a jövő szeptember 2-án esedékes spanyolok elleni selejtező miatt, jelen állás szerint ugyanis az a meccs minden bizonnyal a csoportelsőségről dönt majd, aminek azért van komoly jelentősége, mert a vb-re csak a csoportgyőztesek jutnak ki egyenes ágon. A G-csoportban jelenleg a spanyolok gólkülönbségüknek köszönhetően állnak az olaszok előtt az első helyen. A két csapat októberi, torinói találkozóján 1–1-es döntetlen született.

Legfrissebb hírek

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
2026.04.12. 23:23

Az U21-es válogatott edzője irányítja majd az olasz csapatot a júniusi mérkőzéseken

Olasz labdarúgás
2026.04.10. 17:00

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44

Apokalipszis-trilógia – Moncz Attila publicisztikája

Olasz labdarúgás
2026.04.03. 23:48

Az olasz sportminiszter lemondásra szólította fel a szövetség elnökét a vb-pótselejtezős kudarc után

Olasz labdarúgás
2026.04.01. 15:38

Eb-győzelem, újságíró, csapatvezető és tulajdonos – ez történt a legutóbbi vb-szereplő olasz kerettel

Olasz labdarúgás
2026.04.01. 14:05

„Ez a foci: néha örömre ad okot, néha pedig szenvedést okoz” – Gattuso az olaszok pótselejtezős veresége után

Foci vb 2026
2026.04.01. 07:55

„Lassú és kiszámítható csapat a bosnyák” – San Marino szövetségi kapitánya tanácsokkal látta el olasz honfitársait

Foci vb 2026
2026.03.30. 11:40
Ezek is érdekelhetik