Vb 2018: botlottak a horvátok; történelmi koszovói tett

2016.09.05. 22:44
null
Botlottak a horvátok a törökök ellen az I-csoport első fordulójában (Fotó: AFP)
Mind a hat csapat 1–1-es döntetlennel kezdett a 2018-as vb-selejtezőkön az I-csoportban. A horvátok a törökökkel, Ukrajna Izlanddal, Finnország pedig Koszovóval ikszelt.

 

VB 2018
SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 1. FORDULÓ
I-CSOPORT

Horvátország–Törökország 1–1 (Rakitic 44. – 11-esből., ill. Calhanoglu 45+3.)
Ukrajna–Izland 1–1 (Jarmolenko 41., ill. Finnbogasson 5.)
Finnország–Koszovó 1–1 (Arajuuri 18., ill. V. Berisha 60. – 11-esből.)

Horvátország–Törökország

A várakozásoknak megfelelően a horvátok uralták a mérkőzést. Noha Ivan Rakiticék tisztességgel próbálkoztak, az első félidőben nem sikerült igazán nagy gólhelyzetet kialakítaniuk. A hazaiak a 44. percben tizenegyeshez jutottak, amit Rakitic értékesített is (1–0).

Sokáig azonban nem örülhettek, az első félidő hosszabbításában ugyanis Hakan Calhanoglu révén egyenlített Törökország.

A horvátok a második félidőben is nyomtak, ám mindez mit sem ért, a kaput ugyanis nem találták el, nem tudtak helyzeteket kidolgozni, így maradt az 1–1.

Ukrajna–Izland

Az ötödik percben az Európa-bajnoksáág meglepetéscsapata, Izland vezetést szerzett az ukránok ellen. Alfred Finnbogasson kapott nagyszerű kiugratást, lövését ugyan kivédte Andrij Pjatov, ám a kapus pechére a labda az egyik ukrán védő fejéről visszapattant Finnbogasson elé, aki közelről az üres kapuba passzolt (1–0).

Ukrajna még az első félidő végén egyenlített: a 41. percben Andrij Jarmolenko 13 méterről kilőtte a kapu bal sarkát (1–1).

A hazaiak a második játékrészben óriási fölényt alakítottak ki, ám gólt nem sikerült szerezniük – a 83. percben ráadásul tizenegyest hibáztak.

Finnország–Koszovó

Koszovó Finnországba látogatott első hivatalos nemzetközi tétmérkőzésén. A finnek a 18. percben Paulus Arajuuri találatával előnybe kerültek, miután egy szögletet követően nem tudott tisztázni a koszovói együttes.

A vendégek a második félidőben Valon Berisha tizenegyesből szerzett góljával végül pontot mentettek, az összecsapás 1–1-es döntetlennel zárult, így Koszovó első pontját szerezte!

 

Legfrissebb hírek

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
19 órája

Elkezdődött a Panama–Anglia és a Horvátország–Ghána mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:01

Montella: Nem kell 24 évet várni az újabb török vb-részvételre

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:45

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51

Megdőlt a vb-gólrekord, Törökország hajrában szerzett góllal, az amerikaiak elleni győzelemmel búcsúzott

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:03

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Indul a Törökország–Egyesült Államok és a Paraguay–Ausztrália mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:01

Vb 2026: a török szövetség elnöke kiállt a kapitány mellett

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:44
Ezek is érdekelhetik