Vb 2014: Klose még alszik egyet a folytatásra

2014.07.15. 07:04
Miroslav Klose egyelőre nem döntötte el, hogy a brazíliai világbajnokság győztes fináléja után pályára lép-e még a német labdarúgó-válogatottban.

„Nem tudom, hogy játszom-e még a nemzeti csapatban. Azt hiszem alszom néhányat mielőtt meghozom a döntést" – mondta az Argentína elleni, hosszabbításban 1-0-ra megnyert mérkőzést követően a 36 esztendős csatár, aki a tornán lőtt két góljával már 16 vb-találatnál jár, megdöntve ezzel a brazil Ronaldo 15 gólos rekordját.

„Mindig ez a győzelem volt az álmom, eddig többször közel voltunk hozzá, de most végre sikerült is" – utalt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos oldalán olvasható nyilatkozatban a nationalelf elmúlt tornákon mutatott kiegyensúlyozott teljesítményére. A csatár négy világbajnokságon szerepelt, a mostani elsősége mellett 2002-ben ezüstéremmel, 2006-ban és 2010-ben pedig bronzéremmel térhetett haza. Kontinenstornáról is vannak medáljai, 2008-ban ezüstérmet, két éve pedig bronzot szerzett az Európa-bajnokságon.

Klose 137 alkalommal szerepelt a válogatottban, ezeken a találkozókon 71 gólt szerzett, ezzel a nationalelf történetének legeredményesebb játékosa.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: lágyéksérülés miatt nem edzett a németek balbekkje

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:31

„Egyáltalán nem rossz” – Miroslav Klose, miután Messi megdöntötte a rekordját

Foci vb 2026
2026.06.22. 22:40

Vb-történelem: Joe Cole akkora gólt lőtt, mint talán soha máskor

Minden más foci
2026.06.20. 14:53

Luis Suárez visszatért és legyilkolta Angliát – vb-videók

Minden más foci
2026.06.19. 14:15

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Messi: Szeretek focizni, kölyökkorom óta ez a szenvedélyem

Foci vb 2026
2026.06.17. 06:05

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
2026.06.14. 22:55

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
2026.06.14. 13:30
Ezek is érdekelhetik