Vb 2014: a jövőben átutalással kapják pénzüket a ghánaiak

MTI MTIMTI MTI
2014.07.03. 09:45
A ghánai szövetség úgy döntött, hogy a jövőbeni nagy tornák előtt írásos szerződést köt a játékosokkal a bónuszokról.

A Ghánai Labdarúgó-szövetség szerdán ismertette tervét, mely szerint a további kínos ügyek elkerülésére minden futballistával írásban köt megállapodást, s az eddigi gyakorlattal ellentétben nem készpénzzel, hanem banki átutalással teljesíti kötelezettségeit.

A négy éve világbajnoki negyeddöntős ghánai együttest a mostani vb-n is esélyesnek tartották arra, hogy továbbjusson csoportjából, ám végül mérkőzést sem tudott nyerni. A válogatott teljesítményét alapvetően befolyásolta, hogy a futballisták egyre határozottabban követelték a pénzüket, melyet végül repülővel szállítottak Brazíliába, s adták át nekik a Portugália elleni utolsó csoportmérkőzést megelőzően. Addigra ugyanakkor már nem volt a válogatottal a csapat legnagyobb sztárjai közül Kevin-Prince Boateng és Sulley Muntari, utóbbi azért, mert megtámadta a szövetség egyik alkalmazottját éppen az anyagi feszültségek miatt.

A ghánai nem egyedülálló eset, az afrikai válogatottak szereplését szinte minden vb-n hasonló botrányok kísérik, a mostani tornán Ghána mellett Nigéria és Kamerun nemzeti csapatainak futballistái is lázadoztak a prémiumok miatt. A kameruniak emiatt a vb előtt nem is voltak hajlandóak felszállni a Brazíliába tartó repülőre, ottani szereplésük után pedig a bundázás gyanúja is felvetődött.

A nemzetközi szövetség alkalmazásában álló korábbi nigériai válogatott játékos, Sunday Oliseh szerint Ghánában, illetve a többi nyugat-afrikai országban is az okozza a problémát, hogy a helyi szövetségek csak szóban ígérgetnek a játékosoknak, s aztán ezen ígéretekből sokszor semmi sem valósul meg. A labdarúgók ezért nem bíznak sportági vezetőik szavában, ezért folyamodnak a sztrájkfenyegetéshez.

„Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy afrikai csapat még nem nyert világbajnokságot. A játékosok képességei ugyanis egyértelműen megvannak a sikerhez” – mondta Oliseh.

Legfrissebb hírek

A ghánai válogatott is kapitányt vált, Carlos Queiroz távozik

Foci vb 2026
2026.07.05. 22:32

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2026.07.04. 07:12

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
2026.07.04. 06:57

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
2026.07.04. 06:45

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
2026.07.04. 06:16

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2026.07.04. 05:32

Jhon Arias kapáslövésével jutott a nyolcaddöntőbe Kolumbia – videó

Foci vb 2026
2026.07.04. 04:27

James Rodríguez és Luis Díaz is rohamoz a kolumbiaiaknál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.07.04. 02:19