Vb 2014: kétséges Yaya Toure játéka vasárnap

Vágólapra másolva!
2014.06.11. 09:34
Sérülése után továbbra sem épült fel még teljesen Yaya Touré, ezért veszélyben van az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott egyik legjobbjának szereplése csapata első világbajnoki mérkőzésén.

Az angol bajnok Manchester City középpályása – akit tavaly az afrikai kontinens legjobbjának választottak – április közepén szenvedett combsérülést, ám azt követően is játszott még a Premier League-ben. Májusban aztán Katarban megoperálták, csak késve utazhatott el a válogatott amerikai edzőtáborába, s egyetlen felkészülési mérkőzésen sem lépett pályára.

Sabri Lamouchi szövetségi kapitány kedden arról beszélt, hogy az orvosi stáb tagjai „versenyt futnak az idővel”, annak érdekében, hogy a 31 éves futballista pályára léphessen a Japán elleni összecsapáson, ám azt még nem lehet megmondani, hogy sikerrel járnak-e.

Az elefántcsontparti válogatott Japán mellett Kolumbiával és Görögországgal szerepel egy csoportban.

Legfrissebb hírek

Osimhen, Szalah: gól és gólpassz, Nigéria után Egyiptom is elődöntős az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.10. 21:56

Elefántcsontpart könnyedén jutott negyeddöntőbe az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.06. 22:06

Afrika-kupa: Algéria a harmadik csoportmeccsét is megnyerte

Minden más foci
2025.12.31. 22:02

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
2025.12.25. 08:50

Márciusban Ghánával játszik felkészülési meccset a német válogatott

Német labdarúgás
2025.12.15. 14:02

Szenegál és Elefántcsontpart is megnyerte csoportját, és ott lesz a 2026-os vb-n

Foci vb 2026
2025.10.14. 23:02

Elefántcsontpart: nyerges vontatón parádéztak az ANK-győztes válogatott tagjai – videó

Minden más foci
2024.02.13. 10:35

Videó: a riporter vállára dőlve sírt a hererákot leküzdő Afrika-kupa-győztes

Minden más foci
2024.02.12. 17:53
Ezek is érdekelhetik