Videó: Gudjohnsen könnyek között búcsúzott a válogatottól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.20. 20:17
Izland labdarúgó válogatottja bár közel állt a csodához és a jövő évi brazíliai vb-re szóló repülőjegyek lefoglalásához, a hazai 0–0 után kedden 2–0-ra kikapott Horvátországtól és elbukta a pótselejtezőt. A zágrábi mérkőzés lefújását követően az izlandiak legnagyobb sztárja, Eidur Gudjohnsen könnyek között jelentette be közelgő visszavonulását a nemzeti együttestől.

A Jégembernek is becézett Gudjohnsen, aki pályafutása során a Barcelona, a Chelsea, a Tottenham, a PSV és a Monaco mezét is viselte, jelenleg pedig a belga Club Bruges-t erősíti, az Izlandi Televízió riporterének beszélt arról, hogy a horvátok elleni kilencven perc volt számára az utolsó a válogatott mezében.

„Nagyon félek attól, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem a válogatottban. Nem játszottunk elég jól a mai estén ahhoz, hogy kijussunk a világbajnokságra. A mérkőzés kezdetén meg voltunk rémülve, nem birtokoltuk a labdát és nem voltunk egységesek, csak ívelgettünk előre” – nyilatkozott önkritikusan a 35 éves csatár.

„Most érthető módon szomorúak az izlandi emberek, de remélem idővel értékelni tudjuk, amit az elmúlt hónapok során elértünk. Az egész nemzetet izgatottá és boldoggá tettük, erre az érzésre mindig emlékezni fogunk” – zárta szavait Gudjohnsen, aki 17 évesen, 1996-ban mutatkozott be az izlandi válogatottban, melyben 77 mérkőzésen 24 gólt szerzett.

Tekintse meg a Jégember bejelentésének megható pillanatait:

Legfrissebb hírek

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Izland pontot vesztett Svájc ellen, a horvátok nyertek a szomszédok ellen a kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.27. 17:43

Izland nyerte az északi rangadót a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 19:57

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

Hősies küzdelemben egy góllal kikaptunk Izlandtól a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.20. 22:25

Rosta Miklós: Nekünk csak most kezdődik igazán az Európa-bajnokság

Kézilabda
2026.01.20. 09:05

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Történelmi sikert aratott a feröeri válogatott; Izland továbbjutott a mieink csoportjából

Kézilabda
2026.01.18. 20:04
Ezek is érdekelhetik