Vb 2014: a franciáknak nem tetszik a pótselejtező kiemelése

MTI MTIMTI MTI
2013.10.14. 13:37
A franciák kéréssel fordulnak a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA), mert szerintük méltánytalan a jövő évi brazíliai világbajnokság európai pótselejtezőjének kiemelési rendszere.

A kvalifikációs sorozat keddi zárása után a nyolc legjobb csoportmásodik közül a világranglistán elfoglalt helyezés alapján négyet az egyik, erősebb kalapba, négyet pedig a másik, gyengébb kalapba sorolnak, s jövő hétfőn ezeket az együtteseket párokba sorsolják. Az oda-vissza vágós pótselejtezőkre aztán november 15-én és 19-én kerül sor.

A jelenlegi állás szerint az 1998-ban világbajnok franciák a gyengébb négyeshez tartoznak majd, de szerintük hátrányban voltak, mivel a riválisokkal ellentétben egy ötös csoportba kaptak besorolást, így kevesebb tétmeccset tudtak játszani. Ezek pedig – mármint a tétmérkőzések – nagyobb súllyal esnek latba a ranglista elkészítésekor, mint a felkészülési találkozók.

Franciaországnak szinte már biztos a második helye az I csoportban, s az aktuális csoportmásodikok közül Horvátország, Portugália, Görögország és Svédország is megelőzi a FIFA-világranglistán. A pótselejtezőkre érvényes legfrissebb rangsort csütörtökön hozza nyilvánosságra a nemzetközi szövetség.

Legfrissebb hírek

Monfils lett a francia Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
4 órája

A magyar kéziválogatott jó játékkal aratott győzelmet idegenben a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.25. 16:38

Nagy csatában játszott döntetlent a magyar kéziválogatott Franciaország ellen

Kézilabda
2026.10.22. 17:38

Női kéziseink fontos tesztet vívnak a franciák ellen

Kézilabda
2026.10.22. 08:28

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2026.10.18. 23:35

Győri és debreceni játékosokkal készül Franciaország a magyar válogatott ellen

Kézilabda
2026.10.06. 20:08

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32

Akinek ilyen cseréi vannak... Doué és Olise beállt, 14 perc alatt ízekre szedte Belgiumot

Minden más foci
2026.10.05. 22:51