Vb 2014: doppingolt egy bolgár válogatott labdarúgó, felmentették

MTI MTIMTI MTI
2013.09.26. 11:32
Fennakadt a doppingvizsgálaton egy bolgár labdarúgó a szeptember 10-i, Málta elleni világbajnoki selejtezőn.

A nemzetközi szövetség (FIFA) a játékos nevét nem közölte, csak annyit, hogy tiltott szert találtak a szervezetében, emiatt felfüggesztették a játékengedélyét, így nem játszhat az örmények és a csehek elleni két októberi vb-selejtezőn.

FIFA fegyelmi bizottságának vezetője ugyanakkor később máris visszavonta a felfüggesztést, miután az egészségügyi szakértők jelezték: „nincsen minden körülményre kiterjedő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a doppingszabályzatot megsértette volna” a játékos. Utóbb – a bolgár szövetség szóvivőjének közléséből – az is kiderült, hogy Jordan Minevről, az Európa-liga-résztvevő Ludogorec futballistájáról volt szó.

Ez a negyedik doppingeset a mostani vb-selejtező sorozatban, korábban egy jamaicai, egy marokkói és egy zimbabwei futballista akadt fenn az ellenőrzésen.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA, A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 8 6 2 15–5 +10 20
2. Bulgária 8 3 4 1 13–6 +7 13
3. Dánia 8 3 3 2 9–10 –1 12
4. Csehország 8 2 3 3 8–8 0 9
5. Örményország 8 3 5 8–10 –2 9
6. Málta 8 1 7 4–18 –14 3

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45