Vb 2014: minimum 90 dollárt kell fizetnünk egy jegyért

Vágólapra másolva!
2013.07.19. 17:02
Ausztus 20-án kezdődik a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság jegyeinek értékesítése. A hazai szurkolók olcsóbban juthatnak hozzá a belépőkhöz, amelyekért a többi ország lakosainak legkevesebb 90 dollárt (20 ezer forint) kell fizetniük.

Négy kategóriába sorolják a jövő évi vb-re szóló meccsjegyeket, a legolcsóbbakhoz, a 4. kategóriába tartozókhoz azonban csak a brazil emberek juthatnak hozzá. Közülük is a diákok, a 60 éven felüliek, valamint a Bolsa Família nevű szociális program kedvezményezettjei még olcsóbb áron – 15 dollárért (3300 forint) – tekinthetnek meg egy-egy csoportmérkőzést a helyszínen.

A külföldi szurkolóknak legkevesebb 90 amerikai dollárt (mai áron mintegy 20 ezer forint) kell fizetniük a csoportmeccsekre szóló 3. kategóriás belépőkért, kivéve a nyitó mérkőzést, amely minimum 220 dollárt (50 ezer forint) kóstál.

Összesen körülbelül 3 millió jegy kerül értékesítésre, mégpedig három szakaszban. Az első fázis augusztus 20-tól október 10-ig tart, és nem számít, hogy ezen belül ki mikor jelzi vételi szándékát – azaz nem a gyorsaság számít. Az igényléseket összesítik, és amennyiben a kereslet nagyobb lesz, mint a rendelkezésre álló jegykínálat, akkor sorsolással döntenek a jegytulajdonosok kilétéről.

A brazil lakosok számára fenntartott 4. kategóriás jegyekből 400 ezret dobnak piacra. A korlátozások egyike, hogy háztartásonként maximum négy jegy igényelhető egy meccsre.

A helyi törvényeknek megfelelően a fogyatékkal élőknek az összes jegy 1 százalékát biztosítják, mégpedig 3. kategóriás árakon.

A döntőre a külföldieknek a legolcsóbb jegyeket 440 dollárért (100 ezer forint) kínálják, a legdrágábbakat 990 dollárért (220 ezer forint).

Legfrissebb hírek

Szerdán indul a jegyértékesítés a 2026-os labdarúgó-vb-re

Foci vb 2026
2025.10.01. 14:50

Női kézilabda: megkezdődött a jegyértékesítés a törökök elleni Eurokupa-mérkőzésre

Kézilabda
2025.09.26. 10:31

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50

Los Angeles 2028: jövőre kezdik árulni a jegyeket, 28 dollárba kerül a legolcsóbb

Egyéb egyéni
2025.09.17. 19:26

Pénteken indul a jegyértékesítés a Portugália elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.17. 10:46

Kettőből kettő – amikor még természetes volt, hogy a mieink kijutnak a futball-vb-re

Képes Sport
2025.07.23. 14:07

Uruguayi örömkönnyek a zsúfolt Maracanában

Népsport
2025.07.16. 07:45

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
2025.06.15. 07:40
Ezek is érdekelhetik