Vb 2014: emelik a játékosok után járó kompenzációt

MTI MTIMTI MTI
2013.01.09. 11:42
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) jelentősen, valamivel több mint 78 százalékkal megnövelte azt az összeget, amely a játékosaikat a válogatottak rendelkezésére bocsátó egyesületeket illeti meg. A klubfutballért felelős FIFA-bizottság keddi, zürichi ülése után a sportági világszövetség főtitkára, Jérome Valcke jelentette be, hogy az érintett klubok a nemzeti csapatokban fellépő mindegyik játékosuk után az eddigi 1600 helyett 2850 dollárt kapnak naponta.


Az előző summa a 2010-es dél-afrikai világbajnokság idején élt, az új „fejpénzeket” a 2014-es brazíliai vb alkalmával fizeti ki a FIFA. Az úgynevezett kompenzációs időszak két héttel a világbajnokság előtt kezdődik, és az adott válogatott utolsó vb-meccséig tart.
Az előző summa a 2010-es dél-afrikai világbajnokság idején élt, az új „fejpénzeket” a 2014-es brazíliai vb alkalmával fizeti ki a FIFA. Az úgynevezett kompenzációs időszak két héttel a világbajnokság előtt kezdődik, és az adott válogatott utolsó vb-meccséig tart.

A spanyol hírügynökség összegzése szerint a futballisták elengedését jutalmazó 2010-es összegek 40 millió dollárt tettek ki, s 400 klubot érintettek. A különböző válogatottaknak a legtöbb játékost adó klub az FC Barcelona volt, a katalán elitegyesület a nemzeti csapatokban foglalkoztatott focistái után valamivel több mint 866 ezer dollárt kapott. Az efféle bevételek alapján számított sorrendben a második a Bayern München volt csaknem 779 ezer dollárral, s a német klubot követte a londoni Chelsea (majdnem 763 ezer dollár), a szintén angol Liverpool (695 600) és a másik spanyol futballóriás, a Real Madrid (valamivel több mint 678 ezer dollár).

A tavaly nyári, lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság után a kontinentális szövetség, az UEFA 40 millió dollárral dotálta az Eb-selejtezőkben szerepelt válogatottakba játékosaikat elengedő klubokat, s további 60 millióval gazdagodtak a magán a kontinensviadalon részt vett nemzeti csapatok focistáinak klubjai. Összesen 575 labdarúgóklub jutott ily módon külön pénzhez.

Legfrissebb hírek

Ezeket a szabályokat veszi át a vb-ről a Premier League

Angol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
Tegnap, 20:40

Megegyezett a FIFA és a FIFPRo: kötelező lesz a kivásárlási záradék

Minden más foci
Tegnap, 10:37

Megérkeztünk Infantino sajtótájékoztatójára

Foci vb 2026
2026.06.10. 19:56

Módosítani kellett a haiti válogatott mezén

Foci vb 2026
2026.06.10. 19:35

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik