„Szégyen!” „Botrány!” - a törökök szétszedik válogatottjukat

MTI MTIMTI MTI
2012.10.17. 13:20
null
Újabb bukás – a törökök vb-reményei elszállóban (vagy már el is szálltak?) (Fotó: Mirkó István)
A török sajtó egyöntetű felháborodással rögzítette, hogy az ország labdarúgó-válogatottja kedden vereséget szenvedett a magyar csapattól, s ezzel komolyan veszélybe került világbajnoki részvétele.

 

A török csapat az eddigi négy vb-selejtezős mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, hármat pedig elvesztett.

„Szégyen” címmel jelent meg a HaberTürk című napilap beszámolója. „A Romániától elszenvedett vereségünkkel elszállt a 2014-es vb-részvételre vonatkozó reményünk. Tegnap Magyarországon három pontot vesztettünk és a becsületünket” – olvasható a cikkben.

„Botrány” – véli egybehangzóan a Fanatik című sportújság és a népszerű napilap, a Vatan, miközben a Milliyet szakírója szerint a török csapat „köznevetség tárgya lett”.

„Futballunk tényleg eltűnt. A szövetségünk prémiumokkal motiválja a játékosokat, de ez nem elég” – fogalmaz az újságíró, aki Abdullah Avci szövetségi kapitány távozását követeli.

„Ebből elég, Avci, elég!” – üt meg hasonló hangnemet a Sabah, amely szerint a török csapat az elmúlt húsz év leggyengébb teljesítményét nyújtotta eddig a selejtezős csoportkörben, s ezzel el is szállt a továbbjutási esélye. „Viszlát, Brazília” – összegzi a cikkíró a kialakult helyzetet.

Maga a szövetségi kapitány kedd este, a 3–1-es budapesti vereséget követően így nyilatkozott: „Nem gondolom, hogy le kellene mondanom, nem tettünk semmi olyat, ami szégyen vagy bűn lenne.”

A csoportban a 12 pontos hollandok állnak az élen, őket a magyarok és a románok követik egyformán kilenccel, míg a törököknek és az észteknek három pontjuk van, az andorraiak pedig eddig még csak vereségeket gyűjtöttek.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
9 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
20 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58