Vb 2010: Pedro meglepődött, hogy bekerült a kezdőbe

Vágólapra másolva!
2010.07.11. 14:48
Vicente del Bosque, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya olyan ember, aki a végsőkig kitart kezdőcsapata mellett. Ezért is szorította ki olyan nehezen Pedro Rodríguez a világbajnokságon teljesen formán kívül futballozó Fernando Torrest a kezdőből.

„Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy bekerültem a kezdőbe az elődöntőre – nyilatkozta a Barcelona fiatal szélsője, Pedro. – Nem voltam a mérkőzésen ideges, bár ijesztő volt a tét nagysága és az ellenfél ereje. Amikor elkezdődik a találkozó, onnan már csak a játékra koncentrálsz. A mérkőzés végén még volt egy nagy helyzetem, és bár mindenki azt mondja, hogy Torresnek kellett volna passzolnom, én úgy gondoltam, befejezem magam az akciót, góllal. Sajnos hibáztam, kár volt érte.”

A spanyol sajtó szerint Pedro a fináléban is a spanyol támadósor bal szélén kap helyet, középen David Villa támad, a jobb oldal pedig Andrés Iniesta felségterülete lesz.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik