Vb 2010: De Jong elismeri, hogy könnyen pirosat kaphatott volna

2010.07.12. 22:42
null
De Jong sajátos megmozdulása (Fotó: Reuters)
A vb-ezüstérmes holland labdarúgó-válogatott középpályása, Nigel de Jong elismerte: szerencséje volt, hogy pályán maradhatott első félidőbeli, Xabi Alonsóval szemben elkövetett brutális szabálytalansága után.

„Féltem én is, hogy nem a sárga villan, mert sokkal durvábbnak tűnt a belépő, mint amilyen volt. Az igazat megvallva nem láttam az ellenfelem, a labdára koncentráltam. Kicsit szerencsés voltam" – nyilatkozta De Jong, aki – több csapattársával ellentétben – nem kritizálta Howard Webb játékvezetőt.

„Nagyon könnyű lenne a bíróra fogni. Azt kell mondanom, hogy volt néhány furcsa döntés, mint például az, mikor szöglet helyett kirúgást ítélt, majd abból a támadásból kaptunk gólt. De mit lehet tenni? Webb is látja majd, hogy mi lett volna a jó ítélet, de nem hibáztatom a játékvezetőt. Jól ismerem a Premier League meccseiről, tapasztalt és jó bíró, sosem volt vele bajom. Nem élete legjobb meccsét fogta ki a döntőn, de óriási nyomás volt rajta" – mondta.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21