Vb 2010: Az Eb-döntő óta jobbak lettünk, de ezt be kell bizonyítani - Klose

Vágólapra másolva!
2010.07.04. 14:12
A német labdarúgó-válogatott mai sajtótájékoztatóján az Argentína ellen két gólt szerző Miroslav Klose bizakodva nyilatkozott: elmondta, hisz abban, hogy Németország revánsot vehet a spanyolokon a két évvel ezelőtt elveszített Európa-bajnoki döntőért.

„A mi csapatunk azóta jobb lett, de ezt most be is kell bizonyítanunk" – mondta Klose, aki hozzátette, Spanyolország jobb csapat, mint a 4–0-ra legyőzött Argentína, vagy a 4–1-es verést kapó Anglia.

A Bayern München csatára – aki megerősítette, hogy nem távozik a bajor klubtól – kijelentette, a csapatban senki sem bízta el magát, nincsen túlzott eufória – ha így lenne, ő, vagy a többi rutinos játékos visszafogná a fiatalokat.

A német keretben jelenleg két futballista sérült: Cacau hasizomhúzódással, Sami Khedira pedig izomkeményedéssel bajlódik, de utóbbi várhatóan már ott lesz a holnapi edzésen.

A 2008-as Eb-fináléban Spanyolország 1–0-ra verte meg Németországot, és a szerdai vb-elődöntőben ismét összecsap egymással a két válogatott.

Legfrissebb hírek

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
18 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56
Ezek is érdekelhetik