Iker Casillasnak Reina súgott a tizenegyesnél

Vágólapra másolva!
2010.07.04. 00:18
null
Reina (szemben) és Casillas boldogsága: köszönet a súgónak (Fotó: Action Images)
A spanyol labdarúgó-válogatott is bejutott a dél-afrikai világbajnokságon az elődöntőbe, ahol majd Németországgal találkozik. A Vicente del Bosque szövetségi kapitány által irányított Eb-címvédő a tornán immár öt gólnál járó David Villa – kétkapufás – találatával bizonyult jobbnak Paraguaynál a negyeddöntőben úgy, hogy a második félidőben két perc leforgása alatt mindkét csapat tizenegyest hibázott.

„Emlékeztem Reinára, mert ő volt az, aki megmondta, hová lövik a tizenegyest. Ez egy fenomén" – mondta Iker Casillas cseréjéről, Pepe Reináról, akinek a hárított büntetőt követően ki is intett a kispad felé.

A spanyolok hálóőre elismerte: nem a legszebb arcát mutatta a spanyol válogatott a negyeddöntőben, ami döntő részben Paraguay érdeme.

„Őrölt mérkőzés volt, mi csak kerestük a győzelmet, amely össze is jött végül egy „karambolgóllal". A spanyol válogatott átlépett most egy pszichológiai akadályt, megyünk tovább, ahogyan csak bírunk."

A tovább az elődöntőt jelenti a spanyolok esetében, a leendő ellenfelet pedig Németország, amellyel Eb-döntőt játszhattak két esztendővel ezelőtt. A spanyol válogatott gyakorlatilag ugyanazokra az alapokra épít, mint akkor – nem úgy az erősen fiatalító németek, akik remekelnek Dél-Afrikában.

„Németország egy magas fordulatszámon pörgő együttes, amely igen messzire juthat a tornán. Nagyon óvatosnak kell lennünk, mert a németeknek kiváló csapatuk van. Tiszteljük őket és az eredményeiket."

KINEK KÖSZÖNHETIK LEGINKÁBB GYŐZELMÜKET A SPANYOLOK?

Spanyolország igencsak megszenvedett a Paraguay elleni győzelemért, a győztes gólt ezúttal is David Villa szerezte. Ön szerint ő volt a spanyolok legjobbja?

Kattintson ide és osztályozza az ibériai válogatott játékosainak teljesítményét!

A győztes találatot jegyző – és már 43. válogatottbeli góljánál járó, ezzel a spanyol csúcstartó Raúltól eggyel elmaradó – David Villa ötödször volt eredményes Dél-Afrikában. Ezzel beállított Emilio Butreagueno spanyol vb-rekordját: a Real Madrid egykori kiválósága 1986-ban szintén ötször talált be az ellenfelek hálójába, ebből négyszer a dánokat szomorította. Rivaldo és Ronaldo után David Villa az első játékos, aki egy vb-n egymást követő négy mérkőzésen is eredményes tudott lenni.

„A kapufa is azt akarta, hogy bemenjen a labda – mondta a találkozót követően David Villa. – A világbajnokságon a legnehezebb mérkőzésünket játszottunk Paraguay ellen, de számítottunk rá, hogy ellenfelünk betömörül, és lezárja előttünk a területet. Riválisunk nagyon nyomott, nem hagyott minket passzolgatni, ami pedig a mi játékunk jellemzője. Fontos volt, hogy gólt szereztünk, és jó, ahogy a csapat egyre jobb játékkal halad előre."

KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG
A MÉRKŐZÉS  KÉPGALÉRIÁJÁT!
KATTINTSON A KÉPRE ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS KÉPGALÉRIÁJÁT!
A Barcelona nyári szerzeménye nem tekintett előre a németek elleni elődöntőre, mondván: minden mérkőzés különbözik egymástól. Németország a nyolcaddöntőben Angliát, a negyeddöntőben Argentínát búcsúztatta tekintélyt és tiszteletet parancsoló játékkal, valamint négy-négy rúgott góllal.

„Nem játszottunk jól, de voltak jó megoldásaink" – mondta a lefújás után a spanyolok szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque, aki szerint Paraguay is elismerésre méltó teljesítményt nyújtott. – Megérdemeltük a győzelmet, mivel megvoltak a helyzeteink."

A mindig nyugodtnak tűnő szakember szerint nehezebb ellenfél nem is várhatna rájuk a németnél, amelyet a legjobb válogatottnak tart jelenleg.

A paraguayi válogatottat irányító argentin kollégája, Gerardo Martino szerint csapata hadilábon állt a szerencsével.

„Mindent beleadtunk, voltak lehetőségeink, de Spanyolország betalált, mi viszont nem. A szerencse nem mellettünk állt – kesergett Martino. – Olyan meccs volt, amelyet győztesként is zárhattunk volna, azonban bele kell törődnünk, hogy nem sikerült, még ha rettentő nehéz is."

A búcsúzó együttes egyik kiválósága, Roque Santa Cruz szinte a visszhangja volt a szövetségi kapitánynak: „Kicsivel több szerencsére lett volna szükségünk, megmutattuk, hogy képesek vagyunk megnyerni a találkozót. Olyan csapatunk van, amellyel tovább is juthattunk volna, de el kell fogadnunk a bukásunkat. Spanyolország egyáltalán nem volt jobb nálunk, nekünk is megvoltak a helyzeteink."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56
Ezek is érdekelhetik