A hollandok elismerik, a jobbik csapat nyert

2010.07.12. 11:39
null
Wesley Sneijder nem is titkolta csalódottságát (Fotó: Reuters)
A holland válogatott tagjai sportszerűen elismerték, hogy Spanyolország megérdemelten szerezte meg a világbajnoki címet, miután 1–0-ra legyőzte az oranjét a tegnap esti döntőben. Egyedül Mark van Bommel hibáztatta a játékvezetőt a narancsmezesek kudarcáért.

Mark van Bommel: – Mindenki láthatta, hogy a játékvezető egyértelműen befolyásolta a mérkőzést. Egyáltalán nem örülök a második helynek, hiába ismételtük meg az ország eddigi legjobb világbajnoki szereplését, ez semmit nem jelent. Semmit sem értünk el. Úgy vélem, ez a csapat többet érdemel ennél. Egész hátralévő életemben magamban hordozom majd ezt a vereséget.

Wesley Sneijder: – Megvoltak a lehetőségeink, kár, hogy nem jöttek be. Szomorúak vagyunk, mert olyan közel álltunk a diadalhoz. Egyelőre nem tudunk a jövőre gondolni, mert még épp′ csak elvesztettük a döntőt. Ezzel együtt büszkének kell lennünk, hihetetlen vébét produkáltunk. Ünnepelni fogunk a szurkolóinkkal. Úgy vélem, jobb csapattól kaptunk ki.

Arjen Robben: – Az első helyzetemnél nem lőttem el igazán jól a labdát. A másodiknál kibillentettek az egyensúlyomból. Szervezettek voltunk, de kikaptunk. Ilyen a futball.

Joris Mathijsen: – Nagyon bánt, hogy nem sikerült. Olyan közel voltunk hozzá. Ha világbajnokok akarunk lenni, értékesíteni kell a helyzeteinket.

Dirk Kuyt: – Elképesztően csalódottak vagyunk, hiszen olyan közel voltunk a célhoz. Mi vagyunk a felelősek a vereségért. Igaz, néha úgy éreztem, hogy néhány döntés a spanyoloknak kedvezett, mint például Heitinga esetében. De végülis Spanyolország jogosan lett világbajnok.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34
Ezek is érdekelhetik