Vb 2010: lemondott a mexikói kapitány, Javier Aguirre

2010.06.30. 20:23
Bejelentette lemondását Javier Aguirre, a labdarúgó-világbajnokságtól a nyolcaddöntőben elbúcsúzott mexikói válogatott szövetségi kapitánya.

A szakvezető Mexikóvárosban közölte döntését sajtótájékoztatón. A vb egyik legjobban fizetett szakvezetője – évi négymillió dollárt kapott – második szövetségi kapitányi időszakában 15 hónapig irányította a mexikói nemzeti csapatot.A szakvezető Mexikóvárosban közölte döntését sajtótájékoztatón. A vb egyik legjobban fizetett szakvezetője – évi négymillió dollárt kapott – második szövetségi kapitányi időszakában 15 hónapig irányította a mexikói nemzeti csapatot.

„Távoznom kell, ez a legnyíltabb dolog, amit tehettem a kiesés után. Én vagyok az első számú felelős a történtekért. El kell hagynom a posztom. Remélem, hogy a következő kapitány előrelép a csapattal, négy éve lesz erre" – mondta Aguirre, aki tagadta, hogy lennének spanyol és angol megkeresései.

„Aguirre szövetségi kapitányi ciklusa véget ért, köszönjük a válogatottal végzett munkáját. Elfogadta a kihívást és kivitt minket a vb-re, elnyerte a csapattal az Arany-kupát, de ugyanott botlottunk el a tornán, mint eddig" – búcsúztatta a szakvezetőt a szövetség elnöke, Justino Compeán.

Mexikói lapértesülések szerint szerepet játszhatott Aguirre döntésében az, hogy Angliában szeretné folytatni karrierjét, mivel 11 éves fia is a szigetországba költözik, hogy ott futballozhasson.

Javier Aguirre Onaindía

Javier Aguirre Onaindía

Nemzetisége: mexikói

Születési hely: Mexikóváros

Születési ideje: 1958.12. 01.

Korábbi klubjai. Játékosként: América, Los Angeles Aztecs, Atlante, Osasuna, Deportivo Guadalajara. Edzőként: Atlante, Pachuca, Mexikó, Osasuna, Atlético Madrid

Legnagyobb sikerei. Játékosként: mexikói bajnok (1984, 1985), vb-résztvevő (1986) Edzőként: mexikói bajnok (1999, Invierno), Intertotó-kupa-győztes (2007), Copa América-ezüstérmes (2001), Arany-kupa-résztvevő (2002), Arany-kupa-győztes (2009), vb-résztvevő (2002, 2010)

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26