Vb 2010: az észak-koreaiak szerint ők jobbak, mint a szomszédaik

MTI MTIMTI MTI
2010.06.08. 12:14
A részvételi jog megszerzését követően egy év alatt 12 barátságos mérkőzést játszott a világ többi részétől szinte teljesen elzárkózó Észak-Korea labdarúgó-válogatottja, hogy megfelelően felkészüljön a pénteken kezdődő világbajnokságra.

A világranglistán 105. helyezett csapat legutóbb a 2004-es Európa-bajnok Görögország jelenlegi legjobbjai ellen ért el 2–2-es döntetlent.

AZ NSO AJÁNLJA
Vb-csapatmustra
Vb-adatbank

„Technikailag nagyjából a dél-koreaiak és a japánok szintjén állunk, mentálisan és fizikailag azonban bármelyik környező ország együttesét felülmúljuk” – véli a gárda egyik játékosa, Dzong Te Sze.

Az ázsiai Rooneyként is emlegetett futballista önmagától mérkőzésenként egy gólra számít, társai közül azonban nem mindenki várhatja ilyen magabiztosan a rajtot. Például a csatár Kim Mjong Von, akit Kim Jong Hun szövetségi kapitány furcsa módon a válogatott harmadik számú kapusának jelölt meg.

A nemzetközi szövetség, a FIFA egyértelmű határozatot hozott az ügyben: az Amrokgang SG játékosa vagy beáll a kapuba, vagy egyáltalán nem léphet pályára.

Az ázsiai ország nemzeti tizenegyének a hiba elkövetése nélkül sem lenne –- a papírforma alapján – sok esélye a vb-csoportból való továbbjutásra, mivel nagyon erős ellenfelekkel, a brazilokkal, az elefántcsontpartiakkal és a portugálokkal sorsolták össze. Ugyanakkor ezt megelőző legutóbbi szereplésük alkalmával, 1966-ban az észak-koreaiak meglepetést okozva a negyeddöntőig meneteltek...

Szurkolók mindenesetre nem kísérik el a csapatot, észak-koreaiaknak Dél-Afrikába utazni ugyanis szinte lehetetlen, így a felkínált ezer jegyet Kína kapta meg, ahonnan – sajtóértesülések szerint – zenészekből és színészekből álló csoport utazik majd a vb-re. A nagy szomszéd alakulata egyébként nem lesz ott a dél-afrikai tornán.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04