Vb 2010: a nyitókoncert után elhunyt Mandela 13 éves dédunokája

Vágólapra másolva!
2010.06.11. 09:58
Hírügynökségi jelentések szerint a labdarúgó-világbajnokságot megelőző csütörtöki nyitókoncert után autóbalesetben életét veszítette Nelson Mandela korábbi államelnök 13 éves dédunokája.

A tragédia két nappal Zenani Mandela 13. születésnapja után történt, miközben a nyitókoncertről hazafelé tartottak autóval. A lány Nelson Mandela kilenc dédunokájának egyike volt.

A hírek szerint a balesetben egyetlen autó érintett, amelyben ott volt a korábbi dél-afrikai államelnök exfelesége, Winnie Madikizela-Mandela is, más sérülésről azonban nincs hír. Az autó sofőrjét hanyagságból elkövetett emberölés vádjával őrizetbe vették. A halálesetet a dél-afrikai elnöki iroda is megerősítette.

A labdarúgó-világbajnokság péntek délután 16 órakor kezdődik a Dél-Afrika–Mexikó mérkőzéssel, és a találkozón az előzetes hírek szerint Nelson Mandela is részt vesz.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik