Vb 2010: Sarkozy „munkaértekezletet" hívott össze a franciák kudarca miatt

MTI MTIMTI MTI
2010.06.23. 14:01
Munkaértekezletet hívott össze a francia elnök szerda délutánra a válogatottnak a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon mutatott teljesítménye miatt.

Nicolas Sarkozy a kérdés megvitatására hivatalába kérette Francois Fillon kormányfőt, Roselyne Bachelot-t, a sportért is felelős csúcsminisztérium vezetőjét, valamint Rama Yade sportügyi államtitkárt – jelentette be a kormányszóvivő.

Luc Chatel tájékoztatása szerint az államfő a szerdai kormányülésen a válogatott kudarca kapcsán azt kérte, hogy a szükséges döntéseket nyugodtan és visszafogottan hozzák meg az illetékesek.

Az elnöki hivatal időközben megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint Sarkozy csütörtökön fogadja Thierry Henry-t, a labdarúgó saját kérésére.

„Thierry Henry Dél-Afrikából telefonált az elnöknek, és azt mondta, hogy amint hazaért, azonnal szeretne vele találkozni” – közölte az elnökség.

A Canal+ tv-csatorna és az RMC rádió korábban azt jelentette, hogy a Barcelona csatára – miközben társai visszatértek Knysnába, a szálláshelyre – Johannesburgba repült, ahonnan egy magángéppel folytatja szerda délután az útját Párizsba.

A francia csapat többi tagja várhatóan csütörtök délelőtt érkezik haza Franciaországba.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Zinédine Zidane a francia válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.28. 11:14

„A világbajnokság véget ért, azonban a történet folytatódik” – Mbappé nyílt levélben mondott köszönetet

Francia labdarúgás
2026.07.27. 13:49