A japán kapitányt nem hatotta meg a siker

2010.06.14. 21:30
null
A japán játékosok örültek, de a kapitány már a következő meccsre koncentrált (Fotó: Reuters)
Okada Takesi, a Japán válogatott szövetségi kapitánya érdemben nem értékelte csapata Kamerun elleni teljesítményét, pedig az ázsiaiak meglepetésre legyőzték a Samuel Eto’o fémjelezte afrikaiakat. A szakember ehelyett már a következő, Hollandia elleni meccsre koncentrál.

„A következő mérkőzésünket Hollandia ellen játsszuk, így előre kell tekintenünk. Ez volt Ázsián kívül aratott első világbajnoki győzelmünk, de ez egyáltalán nem számít, az előttünk álló feladatokra koncentrálunk” – jelentette ki Okada Takesi.

„Ma jó munkát végeztek játékosaim, de a lefújás után a gondolataim már azon jártak, hogy mit kell tennünk Hollandia ellen” – tette hozzá a szakember.

„Az utóbbi időben nem szállítottunk túl jó eredményeket, s hogy őszinte legyek, a hangulat sem volt a legjobb a csapaton belül. Ma azonban a legjobbunkat nyújtottuk, nagyon jó eredményt értünk el” – nyilatkozta a meccs legjobbjának megválasztott Honda Keiszuke, aki egyébként vasárnap ünnepelte 24. születésnapját. Győztes góljánál aligha kívánt magának szebb születésnapi ajándékot…

Ahhoz képest, hogy Paul Le Guen, a kameruniak francia szövetségi kapitánya korábban arról beszélt, Kamerun szeretné megismételni az 1990-es világbajnokságon nyújtott teljesítményét, amikor bejutott a negyeddöntőbe, nem indult túl jól a torna Samuel Eto’ó-ék szempontjából.

„Tudjuk, hogy győznünk kell Dánia ellen. Megpróbálunk talpra állni, hogy a legjobbunkat nyújthassuk” – értékelt a mérkőzés után Le Guen, aki meglepetésre kihagyta a kezdőcsapatból Alexandre Songot, az Arsenal középpályását.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 
 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
11 órája

Van Persie a spanyolok útjába repült; belga fricska Maradonáéknak – vb-videók

Minden más foci
20 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Egy brazil ma lőtte be magát a focitörténelembe – vb-videók!

Minden más foci
2026.06.12. 15:00

Mesterhármas Linekertől, kultikus gól Gemmilltől, nagy vágta Robbentől – vb-videók

Minden más foci
2026.06.11. 10:40

Itt a vb-főszezon: Pelétől Müllerig termelnek a gólvágók – videók!

Minden más foci
2026.06.10. 10:38

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik