Vb 2010: Ribéry a szexbotrány ellenére ott akar lenni a világbajnokságon

MTI MTIMTI MTI
2010.05.03. 06:51
Franck Ribéry először nyilatkozott a francia labdarúgó-válogatottat is érintő szexbotrány óta.

„Ez az ügy megsebezte a családomat, azokat, akik a legközelebb állnak hozzám. Ez minden, amit mondani szeretnék" – fogalmazott a Bayern München játékosa a francia Orange Sport televíziónak.

Ribéry elfogadja Rama Yade sportállamtitkár bíráló szavait, de úgy gondolja, van jövője a válogatottban. Yade úgy nyilatkozott, ha nyomozás indul Ribéry ellen, le kell mondania a címeres mez viseléséről.

„Büszke vagyok rá, hogy francia vagyok – jelentette ki Ribéry. – Ha a válogatott kék mezét viselem, mindig örülök, hogy az országomért játszhatok. Ez egy megtiszteltetés. Ott akarok lenni Dél-Afrikában a vb-n, és a legjobbamat akarom nyújtani."

Ribéry, valamint Karim Benzema és Sydney Govou az után került a francia sajtó kereszttüzébe, hogy kiderült, mindannyian igénybe vették egy fiatal prostituált szolgálatait. A Bayern nős és kétgyermekes futballistájának esetében az ügyet súlyosbítja, hogy az együttlét idején az örömlány még kiskorú volt, bár Ribéry azt állítja, ezt nem tudta.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
9 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46