Eb 2024: Pavard góljával nyertek a franciák Írországban

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.03.27. 22:43
null
Pavard gólja döntött Írországban (Fotó: Getty Images)
A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének B-csoportjában Franciaország továbbra is hibátlan, miután idegenben 1–0-ra legyőzte Írországot. A másik mérkőzésen Hollandia magabiztos játékkal, sok helyzetet kidolgozva háromgólos győzelmet aratott Gibraltár felett.

Az Eb-selejtező B-csoportjánakelső fordulójában Franciaország 4–0-rakiütötte a hollandokat, míg Gibraltár hazai pályán kapott három gólt a most szabadnapos Görögországtól.

Hollandia–Gibraltár

A két csapat a vb-selejtezőben is egy csoportba került, Hollandia Gibraltáron 7–0-ra, hazai pályán hat gólt szerezve nyert. Most az első félidőben egy gólig jutottak a hazaiak. Helyzete volt Mats Wieffernek és Georginio Wijnaldumnak is, a gólt azonban Memphis Depay szerezte, aki remek ütemben érkezett Denzel Dumfries beadására, és a kapu jobb alsó sarkába fejelt a 23. percben. 1–0

A második félidőben hamar jött a második holland találat. Ismét Dumfries volt az előkészítő, ezúttal Nathan Ake érkezett és fejelt a hálóba.2–0

A gól után nem sokkal emberelőnybe is került Hollandia: Liam Walker belépője piros lapot ért a játékvezető szerint.

A kiállítás után is voltak holland lehetőségek, negyven próbálkozás fölé jutottak a mérkőzés során. A végeredményt Ake állította be. A 28 éves védő a tizenhatos sarkáról eresztett egy lövést, a labda megpattant, így Dayle Coleing tehetetlen volt.3–0

Írország–Franciaország

Az írek az elmúlt hat mérkőzésükön nem tudták legyőzni a franciákat, de csak egyszer volt egy gólnál nagyobb a különbség a felek között. Intenzíven kezdtek a vendégek, akik a sebességükkel próbáltak az ír védelmi vonal mögé kerülni.

Az első félidőben egyik csapat előtt sem adódott nagy lehetőség, a fordulást követően öt perc telt el, amikor Benjamin Pavard szerzett labdát, majd távolról az ír kapuba lőtt a léc segítségével. 0–1

Moussa Diaby révén a vendégeknek, míg Nathan Michael Collins révén az íreknek volt nagy lehetősége gólszerzésre. Franciaország Pavard góljával nyert, és hibátlanul vezeti a csoportját.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
B-CSOPORT
Hollandia–Gibraltár 3–0 (1–0)
Rotterdam. G: Depay (23.), Ake (50., 82.)
K: L. Walker (51., Gibraltár)
Írország–Franciaország 0–1(0–0)
Dublin. G: Pavard (50.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 2 5–0 +5 6
2. Görögország 1 1 3–0 +3 3
3. Hollandia 2 1 1 3–4 –1 3
4. Írország 1 1 0–1 –1 0
5. Gibraltár 2 2 0–6 –6 0
Legfrissebb hírek

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
17 órája

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.10. 20:45

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
2025.11.10. 12:23

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
2025.11.10. 11:09

Keretet hirdettek az írek a mieink és a portugálok elleni vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.11.06. 11:33

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39
Ezek is érdekelhetik