M. B.
2023.11.20 11:01 Frissítve: 2023.11.20 14:56

Eb 2024: pislákolt a remény, de elmaradt a csoda – montenegrói lapszemle

Mint ismeretes, a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re legyőzte Montenegrót a 2024-es Európa-bajnokság G-csoportjában, s így veretlenül, csoportelsőként jutott ki a németországi tornára. Lássuk, hogyan értékelte a mérkőzést a montenegrói sajtó!

 

Hiába reménykedtek a montenegróiak, erőfeszítéseiket nem koronázta siker (Fotó: Árvai Károly)

„Hol erősebben, hol pedig gyengébben pislákolt a remény a montenegróiak számára” – vezette fel a mérkőzés összefoglalóját a Vijesti. A lap kiküldött tudósítója, Danilo Mitrovics ezzel együtt a realitás talaján maradva kijelentette, hogy a kis balkáni ország kudarca már csak azért is magától értetődő, mert a csoport két favoritja (Magyarország és Szerbia) ellen megszerezhető 12 pontból csak egyet gyűjtött be Miodrag Radulovics együttese.

Az egy időben zajló két mérkőzésen drámai módon változtak az eredmények, de azok egyetlen pillanatig sem kedveztek Montenegrónak: amikor ők vezettek a Puskás Arénában, akkor a szerbek is vezettek Leskovacban, s hiába fordított Bulgária a későbbiekben, mert addigra Szoboszlai vezérletével a mieink is megfordították a mérkőzés állását. A remény egészen pontosan hat percig élt a vendégekben – ennyi idő telt el Bulgária egyenlítő gólja, illetve Szoboszlai duplája között. A montenegrói lap továbbá kiemelte a telt házas Puskás Arénát, de csípősen megjegyezte, hogy a hangulat így sem volt annyira forró, mint egy balkáni, vagy dél-amerikai válogatott mérkőzésén.

„Elmaradt a csoda” – summázta a történteket a Pobjeda. A legrégebbi montenegrói lap szerint a magyarok és a szerbek ellen szerzett egy pont mellett a Litvánia elleni kaunasi döntetlen pecsételte meg „előzetesen” a „sólymok” sorsát. Nedeljko Kosztics összefoglalója szerint a bolgárok szerbiai egyenlítése reményt adott Radulovics mester csapatának, de „az egyébként is hideg budapesti délutánon Szoboszlai szolgáltatta a hideg zuhanyt”.

„Az érzelmi hullámvasút szomorú végkifejletet hozott a »sólymoknak«” – összegezte a mérkőzést a Cafe del Montenegro. A montenegrói hírportál tudósítása szerint a Radulovics-csapat játékosai mindent beleadtak a Puskás Arénában, de ez nem volt elég a sikerhez, amely végül még kijutást sem ért volna – tekintve, hogy a szerbek elkerülték a vereséget Bulgária ellen. A CdM szerint Montenegró harmadik hellyel záruló selejtezős szereplése már csak azért is sajnálatos, mert több mérkőzésen is győzelmet érdemelt, de nem tudta megszerezni a három pontot.

„Montenegró keményen küzdött, de még várnia kell az első, nagy futballtornán való szereplésére” – írja a Portal Analitika. A montenegrói hírportál arra hegyezte ki a tudósítását, hogy hiába a remek első félidei játék, majd a minden mindegy alapon vezetett rohamokat hozó hajrá, Joveticsék pont nélkül maradtak. Bulgária egy darabig vezetett ugyan Szerbiában, de ez már nem sokat ért, hiszen addigra Szoboszlai Dominik már megfordította a mérkőzés állását. Hiába volt tehát minden, a kis balkáni válogatott tovább vár első kijutására.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT, 10. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 3–1 (0–1)
Budapest, Puskás Aréna, 65 ezer néző. V: Makkelie (holland)
MAGYARORSZÁG: 
Dibusz – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 90+4.), Styles (Horváth K., 63.), Nagy Zs. – Szoboszlai, Gazdag (Kalmár, a szünetben) – Ádám Martin (Németh A., 78.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
MONTENEGRÓ: Mijatovics (Djukics, 58.) – Rubezsics (Raicskovics, 76.), Szavics, Vujacsics – Vesovics (M. Vukcsevics, 55.), M. Jankovics (A. Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics – Oszmajics, Jovetics. Szövetségi kapitány: Miodrag Radulovics
Gólszerző: Szoboszlai (66., 68.), Nagy Á. (90+3.), ill. Rubezsics (36.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Szerbia–Bulgária 2–2 (Veljkovics 17., Babics 82., ill. Ruszev 59., Deszpodov 69.)
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE 
1. MAGYARORSZÁG85316–7+9 18
2. Szerbia842215–9+6 14
3. Montenegró83239–11–2 11
4. Litvánia81348–14–6 6
5. Bulgária8447–14–7 4

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!   

 

 

TOVÁBBI CIKKEINK A MAGYAR VÁLOGATOTT VASÁRNAPI SIKERÉRŐL 
Világklasszis játékos, világklasszis szurkolók, veretlen válogatott 
Szoboszlai duplázott, Dibusz parádézott: megvan a csoportelsőség! 
Sör, remélem, lesz kint, a mulatós zenét meg visszük – Ádám Martin 
Mint Messi a Barcelonában – Dibusz Szoboszlairól 
A nyolcas srác cukkolt, úgyhogy megmutattam neki, hova érkezett – Szoboszlai 
Válogatott: Szoboszlai és Dibusz voltak a mieink legjobbjai olvasóink szerint 
 Válogatott: Szoboszlai két portálnál is tökéletes osztályzatot kapott
2023.11.22 23:16:37

Foci Eb 2024 nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az orosz és a katari vb súlyos kudarc volt.

2023.11.22 23:25:38

Foci Eb 2024 nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ugyanakkor nem csupán a múlt, de több szempontból a jelen futballstratégiája is közös a közép-európai együtteseknél. Azt már jó ideje tudjuk, hogy még Ausztriánál is nyugatabbra kell keresni a jelentős mennyiségű tőkét a futballban, így aztán minden válogatotthoz a legértékesebb játékos nemhogy légiós, de egyenesen a top 5 bajnokságból érkezik.

2023.11.19 13:34:17

Foci Eb 2024 nemzetisport.hu

Balogh, Bolla, Nagy Zsolt és Gazdag is bekerült Marco Rossi kezdő tizenegyébe.

2023.11.16 16:26:47

Foci Eb 2024 nemzetisport.hu

Csoboth Kevin és Ádám Martin is bekerült Marco Rossi kezdő tizenegyébe.