Eb 2024: Höjlund-triplával verték meg a dánok a finneket

L. M.L. M.
2023.03.23. 22:46
null
Rasmus Höjlund háromszor is bevette Lukas Hradecky kapuját (Fotó: Getty Images)
Dánia 3–1-re legyőzte Finnországot a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének H-csoportjában. Az ötös másik mérkőzésén Észak-Írország Dion Charles két góljával szerezte meg a három pontot San Marino ellen.

 

DÁNIA–FINNORSZÁG 3–1

A H-csoport két legmagasabban rangsorolt csapata már az első fordulóban találkozott. A dánok szerezték meg a vezetést az első játékrész közepén, Alexander Bah jobb oldali beadására szó szerint rárepült Rasmus Höjlund, aki a levegőben úszva tette bele a lábát a labdába, amely a hosszúban kötött ki (1–0). VIDEÓ ITT!

A szünet után a vendégek megrázták magukat, és nyolc perccel a félidő kezdését jelző sípszót követően kiegyenlítettek. A megcsúsztatott indítással Teemu Pukki indult meg középen, tökéletesen tálalta a labdát Oliver Antman elé, aki jobbal a bal alsóba gurított (1–1). VIDEÓ ITT!

Höjlund a hajrában fejjel is betalált, a második gólja pedig már győzelmet ért a dánoknak. Bal oldali szöglet nyomán a védők által megcsúsztatott labdát Jonas Wind visszabólintotta középre, és az Atalanta csatára vetődve a kapuba fejelt (2–1). VIDEÓ ITT!

A dánok támadója a hosszabbításban koronázta meg a teljesítményét, Mohamed Daraby középre tett labdáját vette át, majd az ötös sarkáról harmadszor is a hálóba talált, mesterhármast szerezve először kezdőként pályára lépve a válogatottban (3–1). VIDEÓ ITT!

SAN MARINO–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 0–2

Dion Charles volt az északírek nyerőembere, a Bolton csatárának duplája győzelmet ért hazájának San Marino ellen. Már 2–0-nál a hazaiak is bevették a kaput, de Nicola Nanni gólját Bogár Gergő játékvezető a VAR segítségével érvénytelenítette les miatt.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ

H-CSOPORT
Dánia–Finnország 3–1 (1–0)
Koppenhága. G: Höjlund (21., 82., 90+3.), ill. Antman (53.)
San Marino–Észak-Írország 0–2 (0–1)
Serravalle. G: D. Charles (24., 55.)

KORÁBBAN
Kazahsztán–Szlovénia 1–2(1–0)
Asztana. G:Szamorodov (24.), ill. Brekalo (47.), Vipotnik (78.)

Legfrissebb hírek

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
2026.11.02. 20:18

Kocsis Gergő a játékot és a sarki fény látványát is élvezi

Légiósok
2026.10.15. 11:36

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
2026.10.12. 13:18

Idegenben gáláztak a szlovákok, hatalmas góllal nyertek Budapesten a fehéroroszok a C-ligában

Minden más foci
2026.10.06. 22:54

Mamardasvili kivédte Price büntetőjét, nem győzték le a grúzokat az északírek

Minden más foci
2026.10.05. 23:00

Nagy nyomás alatt lépnek pályára a grúzok – Hvicsa Kvaracheliától is gólt várnak

Magyar válogatott
2026.10.05. 11:24

Teljesen eltűnt a motivációja, visszavonul az 59-szeres válogatott védő

Minden más foci
2026.10.04. 07:37

A magyar válogatottnak a grúzok ellen több támadása és lövése volt, mint a másik két meccsen összesen

Magyar válogatott
2026.10.03. 15:08