Thomas Müller visszavonul a német válogatottól – hivatalos

2024.07.15. 11:29
Müller búcsút intett a válogatottnak (Fotó: Getty Images)
Thomas Müller a közösségi oldalain jelentette be, visszavonul a német válogatottól.

Beigazolódtak a német sajtóhírek, hiszen már hivatalos, hogy a németek világbajnoka nem lép pályára többször német színekben. 

„Közel tizennégy év és 131 válogatott mérkőzés után úgy határoztam: lezárom pályafutásomat a német nemzeti csapatban” – jelentette ki Thomas Müller az Instagram-oldalán. 

A 34 éves Müller 2010-ben mutatkozott be a német válogatottban, amellyel 2014-ben világbajnok, négy évvel korábban vb-bronzérmes volt. A 2010-es dél-afrikai tornán öt találatával – három gólpasszának köszönhetően – aranycipős lett. 131 mérkőzésen 45-ször volt eredményes, a kontinensbajnokságon kétszer lépett csereként pályára: a skótok elleni csoportmérkőzésen és a spanyolokkal szembeni negyeddöntőben, utóbbi lett pályafutása utolsó találkozója nemzeti színekben.

Müller a Spanyolország elleni negyeddöntős kudarc után nyilatkozva elmondta, hogy „realistán nézve a dolgokat előfordulhat, hogy ez volt az utolsó mérkőzése a nemzeti csapatban”. A 34 éves labdarúgó ekkor azonban még leszögezte, hogy ameddig még tart a profi pályafutása, ő nem zárkózik el attól, hogy szerepeljen a válogatottban.


 

 

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2026.09.01. 17:11

Thomas Müller, Mats Hummels és Yann Sommer klubtulajdonos lett a portugál élvonalban

Minden más foci
2026.08.24. 15:51

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Jürgen Klopp ingyen, de Lőw Zsolt nélkül érkezhet a német válogatott élére – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.09. 17:53