A ma 17 éves Lamine Yamal nem kért ajándékot a születésnapjára

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
2024.07.13. 11:25
Lamine Yamal (Fotó: Marca)
Lamine Yamal az Eb-döntő előtt egy nappal lett 17 éves – a Marca ebből az alkalomból nagy lélegzetvételű interjút készített a játékossal, ebből szemezgettünk.

„Olyan sokszor küldték el nekem a gólom felvételét, hogy már úgy tűnt, hogy nem is én szereztem idézte fel a franciák elleni elődöntőn szerzett találatot Lamine Yamal. – Dani (Olmo – a szerk.) átvette a labdát, lekötötte a belső védőt, Álvaróhoz passzolt, de ő nem tudta átvenni a labdát. Elesett, a labda elém pattant, én pedig a felső sarokba rúgtam azt. Van egy kép arról, hogy a lövés után már rohanok ünnepelni – egy ilyen lövés után azonnal tudod, hogy bemegy vagy nagyon közel áll majd ahhoz, hogy beakadjon. Én rohanni kezdtem, mert tudtam, hogy a labda a hálóban fog kikötni.”

Az FC Barcelonában futballozó szélső ezután elmondta, hogy – dacára a meccs végi reakciójának – a találkozón nem foglalkozott Adrien Rabiot róla szóló nyilatkozataival, ehelyett a csapat továbbjutása lebegett a szeme előtt. 

Yamal az Anglia elleni vasárnapi fináléra is kitért. 

„Álomdöntőt játszunk vasárnap, ráadásul pont Anglia ellen. Mindenki ilyen meccseken szeretne pályára lépni, mi pedig azon leszünk, hogy Spanyolországba vigyük a trófeát. (...) Én a nagy rákészülés helyett azt mondom magamnak, hogy igenis megnyerhetem az Eb-t tizenhét évesen, mert erre nagyon ritkán kerül sor” – mondta a fiatal labdarúgó, aki elárulta, hogy rendkívül technikás, egyúttal pimasz játékstílusa az utcai fociban gyökerezik.

Ezután a spanyol válogatott háza táján uralkodó hangulat is szóba került.

„Itt minden megvan, amire szükségünk van, ráadásul képesek vagyunk olyan dolgokra, amelyekre Spanyolországban nincs lehetőségünk: el tudunk menni sétálni úgy, hogy senki nem szól hozzánk. Nico és Fermín nagyon közel áll hozzám, de Laporte-tal és Moratával is remek a kapcsolatom. Itt nem számít, hogy klubszinten valaki az Atléti, a Villarreal vagy a Real Madrid játékosa. Mi a nemzeti csapat vagyunk, és mindent megteszünk a társainkért” – fogalmazott Yamal, akinek az Eb-n már Kylian Mbappé és Federico Chiesa is elkérte a mezét. 

A sajtó munkatársaival egy születésnapi torta társaságában beszélgető játékos ezt követően kitért röviden a saját születésnapjára is.

„Azt mondtam édesanyámnak, hogy ha nyerünk, akkor nem kérek ajándékot. Nekem bőven elég, ha a társakkal és a szurkolókkal ünnepelhetünk Madridban. Tizenkét éve várunk egy újabb Eb-diadalra, őrület lesz, ha tényleg sikerül” – mondta Yamal. A 17 éves szélső hozzátette, hogy noha most Nico Williamsről és róla esik a legtöbb szó, Rodri vagy Morata nélkül azonnal káoszba fulladna a spanyolok játéka. Az interjú végén Lamine Yamal azt is elárulta, hogy a nagy figyelem és hírnév dacára odahaza ugyanúgy él, mint minden más korabeli gyerek.

„Egy kertes házban élek, ahol meg kell ágyaznom saját magamnak, rendbe kell raknom a szobámat és be kell állítanom az ébresztőmet – magyarán mindent megteszek, amit egy korombeli gyerek megcsinál” – fogalmazott a 17 éves labdarúgó.

DÖNTŐ
JÚLIUS 14. – VASÁRNAP
21.00: Spanyolország–Anglia, Berlin (tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

Válogatott meghívót kapott a Barcelona kapusa

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 20:17

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56

Lamine Yamal bombaformájában várja a Newcastle elleni BL-csatát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 07:43

Dupla Tízes: Lamine Yamal letaszíthatatlan a trónról? Íme, a világ legjobb jobbszélsői!

Minden más foci
2026.03.05. 20:34

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

„Számára nincs plafon” – barcelonai csapattársai Yamalról

Spanyol labdarúgás
2026.03.02. 12:44

Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

Minden más foci
2026.03.02. 08:39
Ezek is érdekelhetik