Az Eb búcsúzó sztárjai között emlegeti Szoboszlai Dominikot a patinás spanyol lap

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.27. 14:30
Scotland v Hungary: Group A - UEFA EURO 2024
Szoboszlai Dominik és a magyar válogatott számára szerdán véget ért az Európa-bajnokság (Fotó: Getty Images)
A katalán Mundo Deportivo összegyűjtötte az Európa-bajnokság legnagyobb sztárjait, akik már a csoportkör után búcsúztak a tornától. A lap Luka Modric, Robert Lewandowski, Dusan Vlahovics és Josko Gvardiol mellett Szoboszlai Dominikot is idesorolja, kiemelve, hogy most nem jött össze a továbbjutás a magyar válogatottnak, mint 2016-ban.

„A portugálok nem tettek szívességet Magyarországnak, elveszítették a Grúzia elleni találkozót, így a Liverpool játékosa idő előtt csomagolhatott” – írja a lap.

Ezek után azt írja, senki sem várta, hogy Szoboszlai Dominik ezen az Eb-n túlszárnyalja Puskás Ferencet vagy Kocsis Sándort, de azt igen, hogy vezére lesz a válogatottnak, amelyik veretlenül, csoportelsőként jutott ki az Európa-bajnokságra. Azt ugyanakkor nem említik meg, amit Marco Rossi is megerősített, vagyis hogy a 23 éves középpályás sérüléssel bajlódott a tornán.

„A Svájctól és Németországtól elszenvedett vereség után vékony jégen táncolt a magyar válogatott, de a Skócia elleni gyötrelmes győzelem és Csoboth Kevin gólja adott némi reményt a továbbjutásra. Hvicsa Kvarachelia és a grúzok azonban véget vetettek a magyar álmoknak” – folytatja a lap.

A végén pedig azt írja, hogy a mostani magyar válogatott nagyon messze van attól, amelyik 1964-ben és 1972-ben Eb-elődöntőt játszott, az ötvenes évekbeli Aranycsapattól meg végképp. Záró gondolatként megjegyzi, hogy Szoboszlai Dominik már a Liverpoolban is hullámzóan teljesített, és az Eb-n mutatott gyenge játéka nem segített abban, hogy a magyar válogatott megidézze a régi, dicsőséges időket.

Azt viszont már mi tesszük hozzá, hogy Luka Modricnak és Robert Lewandowskinak valószínűleg ez volt az utolsó Európa-bajnoksága, Szoboszlai Dominikot azonban remélhetőleg láthatjuk még nagy tornákon, amelyeken egészségesen, a mostaninál sokkal jobb játékkal valóban vállára veszi a magyar válogatottat.

 

 

Legfrissebb hírek

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
6 órája

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
23 órája

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Súlyos sérültet jelentett be Arne Slot, aki nem büntette meg Ekitikét

Angol labdarúgás
2025.09.26. 13:21

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Romániában jutott ki az Európa-bajnokságra a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.09.24. 20:52

Sajtóhír: súlyos sérülést szenvedett a Liverpool nyári igazolása, a legvékonyabb poszt gyengült

Angol labdarúgás
2025.09.24. 20:04
Ezek is érdekelhetik