Az ukránokkal és a görögökkel vív meg utoljára Németország az Eb előtt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.03.19. 11:46
A német válogatott készül az Eb-re (Fotó: Getty Images)
Ukrajnával és Görögországgal vívja utolsó két felkészülési mérkőzését a nyári Európa-bajnokságon házigazdaként a magyarokkal is összecsapó német labdarúgó-válogatott.

A német szövetség (DFB) kedden közölte, hogy – Julian Nagelsmann szövetségi kapitány megfogalmazása szerint – két harcos és szenvedélyes csapatot választottak ráhangolódásképpen, s az ukránokat június 3-án Nürnbergben, míg a görögöket négy nappal később Mönchengladbachban fogadják. A Nationalelf még egyik gárdától sem kapott ki.

Rudi Völler, a DFB sportigazgatója kiemelte, hogy az utolsó két edzőmeccs mindig különleges.

„Ekkor már javában benne leszünk a felkészülésben, mindenki azért küzd, hogy bekerüljön a kezdő tizenegybe, a kapitány pedig elvégezheti az utolsó simításokat” – jelentette ki Völler.

Az ukrán és a görög együttes egyelőre az Eb-pótselejtezőben érdekelt, előbbi a bosnyákokkal találkozik csütörtökön, míg utóbbira a kazah válogatott vár.

A németek a felkészülés kezdetén, szombaton Lyonban a franciákkal, egy hét múlva pedig Frankfurtban a hollandokkal vívnak felkészülési mérkőzést.

A nyári Európa-bajnokság házigazdájaként Németország a magyarokkal, valamint Svájccal és Skóciával szerepel majd az A-csoportban. A nyitómeccset a skótokkal játssza, majd június 19-én a Marco Rossi vezette magyarokkal néz szembe Stuttgartban, négy nappal később pedig Svájc ellen zárja a csoportkört.

UEFA EURO 2024, NÉMETORSZÁG
A CSOPORTKÖR MENETRENDJE
A-CSOPORT
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
Tegnap, 9:10

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.24. 22:43

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36