Eb 2024: Többet várok Mbappétól – Didier Deschamps

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.11.19. 12:08
null
Volt okuk ünnepelni a franciáknak, rekordgyőzelemmel ütötték ki Gibraltárt (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Franciaország 14–0-ra kiütötte Gibraltárt az Eb-selejtezők B-csoportjában. Ez a 14 gólos különbség a legnagyobb győzelem, amelyet egy csapat elért az európai kontinenstorna selejtezőjének történelmében. A francia együttes fölényes győzelme számos érdekességgel szolgáltatott, többek között Kylian Mbappé és Warren Zaïre-Emery nevéhez is társul rekord.

 

A francia labdarúgó-válogatott 14 gólt lőtt Gibraltárnak, ami rekord az Eb-selejtezők történelmében. A franciák több gólt szereztek ezen az egy meccsen, mint az azt megelőző hat selejtezős találkozójukon összesen.

A francia csapat már a 4. percben két góllal vezetett, ami még sosem fordult elő a válogatott történelmében, ahogy az sem, hogy kilenc különböző játékos szerezzen gólt egyazon mérkőzésen.

Kiemelkedett Kylian Mbappé, aki gólpasszokból és gólokból is háromig jutott. A PSG klasszisa Gibraltár ellen meglőtte karrierje 300. gólját. A harmadik találatát 42 méterről szerezte, ami 2006 óta (amióta az Opta méri ezt az adatot) a legtávolabbi a francia válogatott történelmében. Mbappé a három góljával a francia örökranglista harmadik helyére ugrott. A 46 góljánál csak Thierry Henry (51) és Olivier Giroud (56) szerzett többet. S Mbappé még csak 24 éves…


17 évesen és 255 nap pályára lépett és gólt is szerzett Warren Zaïre-Emery, aki a franciák legfiatalabb debütálója és gólszerzője is lett egyben.

Olivier Giroud
a padról beszállva duplázott. A Milan támadójának ez volt a második alkalom, hogy csereként beállva két gólt szerzett a válogatottban. Ennél többet (3) csak David Trezeguet szerzett a francia válogatott történelmében.


Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya a mérkőzést követően úgy nyilatkozott, sokkal többet vár Mbappétől. Ezzel humorosan odaszúrt a PSG edzőjének, Luis Enriquének, aki korábban elmondta: nem elégedett a játékos teljesítményével és szeretné, ha többet segítene a csapatnak.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
9. FORDULÓ
B-CSOPORT

Franciaország–Gibraltár 14–0 (7–0)
Nizza. G: Santos (3. – öngól), Thuram (4.), Zaïre-Emery (16.), K. Mbappé (30., 74., 82. – az elsőt 11-esből), Clauss (34.), Coman (36., 65.), Y. Fofana (37.), Rabiot (63.), O. Dembélé (73.), Giroud (89., 90+1.)
Kiállítva: Santos (18.,Gibraltár)

Hollandia–Írország 1–0 (1–0)
Amszterdam. G: Weghorst (11.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 7 7 27– 1 +26 21
2. Hollandia 7 5 2 11– 7 +4 15
3. Görögország 7 4 3 12– 6 +6 12
4. Írország 8 2 6 9–10 –1 6
5. Gibraltár 7 7 0–35 –35 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik