Eb 2024: Dánia legyőzte Szlovéniát, és kijutott a tornára

B. A.B. A.
2023.11.17. 22:40
null
Dánia nyert, és kijutott az Európa-bajnokságra (Fotó: Getty Images)
Dánia 2–1-re legyőzte Szlovéniát az Eb-selejtező 9. fordulójának H-csoportjában, és kijutott a kontinenstornára. A szlovénok az utolsó fordulóban ki-ki meccset játszanak Kazahsztán ellen az Eb-re jutásért.

 

Mindkét csapat azzal a tudattal lépett pályára, hogy győzelem esetén kijut a 2024-es Európa-bajnokságra. A hazai dánok kezdték jobban a találkozót, Jan Oblaknak három nagy védést is be kellett mutatnia, a 26. percben azonban még ő is tehetetlen volt. Andreas Christensen ívelte be a labdát, Joakim Maehle pedig jobb lábbal kilőtte az alsó sarkot, így előnybe került Dánia.

Nem sokáig örülhettek, ugyanis négy perccel később Erik Janza gyönyörű szabadrúgásgólt lőtt a dán kapuba, kiegyenlítve az állást.

A második félidőben megint egymás után jöttek a dán támadások. Yussuf Poulsen kétszer is veszélyeztetett, de Oblak mindkétszer hárított. A szögletnél azonban tehetetlen volt, Jannik Vestergaard csúsztatta tovább a labdát Thomas Delaneynek, aki tíz méterről kapásból a hálóba helyezett.

A folytatásban Oblak hat védést is bemutatott, így meccsben tartotta a szlovénokat, akik azonban az egész mérkőzésen csak kétszer próbálkoztak kapura lövéssel. Dánia győzelmével biztos Eb-résztvevő, míg Szlovénia egy ponttal előzi meg Kazahsztánt – az utolsó fordulóban egymást közt rendezhetik le a második továbbjutó sorsát. 2–1

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
9. FORDULÓ
H-CSOPORT

Dánia–Szlovénia 2–1 (1–1)
Koppenhága. G: Maehle (26.), Delaney (54.), ill. Janza (30.)
KORÁBBAN
Kazahsztán–San Marino 3–1
(1–0)
Asztana. G:
Csesznokov (19., 51.), Aimbetov (90+2. – 11-esből), ill. Franciosi (60.)
Finnország–Észak-Írország 4–0
(1–0)
Helsinki. G:
Pohjanpalo (40. – 11-esből), Hakans (48.), Pukki (74.), Lod (88.)

AZ UTOLSÓ FORDULÓ PROGRAMJA
November 20., hétfő
San Marino–Finnország
Szlovénia–Kazahsztán
Észak-Írország–Dánia

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 9 7 1 1 19–8 +11 22
2. Szlovénia 9 6 1 2 18–8 +10 19
3. Kazahsztán 9 6 – 3 15–10 +5 18
4. Finnország 9 5 – 4 16–9 +7 15
5. Észak-Írország 9 2 – 7 7–13 –6 6
6. San Marino 9 – – 9 2–29 –27 0
Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
14 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
Tegnap, 12:18

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
Tegnap, 11:21

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött

Jégkorong
2026.09.09. 18:56

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
2026.09.06. 11:22

Női röplabda Európa-liga: szlovén előny az elődöntőben

Röplabda
2026.06.28. 20:00