Eb 2024: fehérorosz siker Magyarországon; nagy román feltámadás Svájcban

Vágólapra másolva!
2023.06.19. 22:54
null
Koszovó vereséggel távozott Újpestről (Fotó: Árvai Károly)
Fehéroroszország Koszovót, Izrael Andorrát verte meg 2–1-re, míg Svájc nem bírt Romániával (2–2) a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének 4. fordulójában, az I-csoportban.

Néhány napon belül kétszer is a Szusza-stadionban lépett pályára Európa-bajnoki selejtezőn Fehéroroszország. A beloruszok péntek este Izraelt fogadták a Megyeri úton, és hiába vezettek a hajráig, a közel-keleti válogatott néhány perc alatt megfordította az állást, és 2–1-re nyert. Hétfő este Fehéroroszország Koszovóval csapott össze az Újpest arénájában, bízva abban, hogy három vereség után végre pontot szerez az együttes a selejtezősorozatban.

És hogy miért Újpesten játszott a napokban kétszer is Geor­gij Kondratyev szövetségi kapitány együttese? Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a tavasszal tiltotta meg a fehérorosz csapatoknak, hogy nemzetközi mérkőzéseket rendezzenek, ezért kényszerül a válogatott is semleges helyszínre, zárt kapuk mögé az elvileg hazai meccsein is. A magyar (MLSZ) és a fehérorosz szövetség (ABFF) május elején állapodott meg arról, hogy Kond­ratyev csapata hazánkban rendezi a következő két Eb-selejtezőjét, amire az UEFA rábólintott.

A hétfői találkozót Koszovó kezdte jobban, a vendégek gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, és már a 6. percben veszélyeztették a fehérorosz kaput Donát Rrudhani jóvoltából. A koszovóiak időnként látványos támadásokat vezettek, néhány fehérorosz játékoson viszont azt lehetett látni, nincs sok kedve ezen a nyári estén futballozni...

Az első félidő közepén a fehérorosz tizenhatoson belül gyanús körülmények között akadt össze Gyenyisz Poljakov és Vedat Muriqi, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt – nem lett volna meglepetés, ha a sípjába fúj. Az első félidőben nem volt magas a színvonal, ahogy a fordulás után sem. Koszovó talán valamivel jobban futballozott, ám a semmiből megszerezte a vezetést Fehéroroszország: Hekuran Kryeziu hatalmas hibája után Vlagyiszlav Morozov talált be. Néhány perccel később Maksz Ebong látványos góllal zárta le a mérkőzést, a koszovóiak csak szépíteni tudtak – a fehéroroszok megszerezték első győzelmüket a sorozatban.

Kiengedte a kezéből a győzelmet Svájc Románia ellen. Az alpesi ország válogatottja sokáig úgy tűnt, hogy már az első félidőben lerendezi a keleti szomszédunk elleni összecsapást: Zeki Amdouni a szünet előtt duplázott, majd a második játékrészben is a hazaiak játszottak fölényben.

Aztán jött a váratlan pontvesztés: a 89. percben svájciak jártak a román kapu előtt, majd a tizenhatoson belül elveszítették a labdát, a vendégek kontráját pedig Valentin Mihaila fejezte be góllal. Nem sokkal később megint meglódultak a románok, Mihaila kapott egy kiváló labdát, majd bebombázta az egyenlítést.

Az első izraeli gólra még tudott válaszolni Andorra, ám végül vereséggel távozott Jeruzsálemből. A hazaiaknál a 75. percben csereként állt be az FTC új szerzeménye, Mohammed Abu Fani.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ

I-CSOPORT
Fehéroroszország–Koszovó 2–1 (0–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion. G:
Morozov (73.)., Ebong (75.), ill. Muriqi (87. – 11-esből)
Izrael–Andorra 2–1 (10)
Jeruzsálem. G:
Slomo (42.), Szolomon (61.), ill. Albert Rosas (52.)
Svájc–Románia 2–2 (2–0)
Luzern. G:
Amdouni (27., 41.), ill. Mihaila (89., 90+2.)

Az I-csoport állása
1. Svájc 4 3 1 12–3 +9 10
2. Románia 4 2 2 6–3 +3 8
3. Izrael 4 2 1 1 5–6 –1 7
4. Fehéroroszország 4 1 3 4–10 –6 3
5. Koszovó 4 3 1 3–4 –1 3
6. Andorra 4 1 3 3–7 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik