Eb 2020: „Mint akik vért ittak, igazi állatok voltak” – Sterling a társakról

Vágólapra másolva!
2021.06.29. 21:57
null
Raheem Sterling gólja döntő volt (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, az angol labdarúgó-válogatott 2–0-ra legyőzte a németeket az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezzel búcsúztatta a 2014-es világbajnokot a további küzdelmektől. A meccs emberének választott Harry Maguire szerint egész Anglia büszke lehet a sikerükre, míg Raheem Sterling a klasszis teljesítményt nyújtó középső középpályásokat dicsérte a lefújást követően. A vesztes oldalon Toni Kroos a helyzetkihasználásra, Manuel Neuer a pontatlan oldalpasszokra és keresztlabdákra panaszkodott.

 

„Tudtuk, hogy extra teljesítményt kell nyújtanunk egy nagyon jó ellenféllel szemben – és azt hiszem, ezt meg is tudtuk tenni. Pontosan tudtuk, hogy milyen intenzitású játék vár ránk, és nem hiszem, hogy túl sok csapat akad a világon, aki ezt el tudta volna viselni. A két középső középpályásunk, Rice és Phillips klasszis teljesítmény nyújtottak, olyanok voltak, mint akik vért ittak, igazi állatok voltak a pályán” – dicsérte a társakat a németek elleni első angol gólt szerző Raheem Sterling.

„Egészen elképesztő! Sokan leírtak minket a csoportkör miatt, be akartuk bizonyítani, hogy tévednek. Az, hogy telt ház lehetett mindenkit extra mód fűtött, hogy kiejtsük Németországot és ilyen hangulatban folytathassuk a tornán” – értékelt a németek legyőzése után az UEFA hivatalos honlapja által idézett Declan Rice.

„Raheem ismét bebizonyította, hogy milyen sokan tévedtek vele kapcsolatban, sok és fontos gólokat képes szerezni. Kane-t sem kell bemutatnom, hozzátette a magáét, megszerezte a második találatunkat és ezzel le is zárta a meccset. Különleges alkalom volt a mai, a szurkolók, a játékosok, mindenki odatette magát. Ez nem jöhetett volna össze, ha nincs meg bennünk egy ennyire hatalmas összetartás. Igazán hiszünk a sikerben, főleg így, hogy a Wembleyben lesz a döntő” – tette hozzá a West Ham United középpályása.

„Ez egy csodálatos pillanat, számomra, a csapatnak, a szurkolóknak, mindenkinek az országban. Bátornak kellett lennünk labdával és labda nélkül egyaránt. Nyomás alatt kellett tartanunk a labdát járató ellenfelet. Nem engedhettük meg nekik, hogy könnyen passzolgassanak, hogy az általuk kedvelt, magabiztos labdatartásra épülő futballt játszhassák. Úgy érzem, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Remek játékosaink vannak, és az egység is megvan, mindez pedig Gareth (Southgate) érdeme” – nyilatkozta a meccs legjobbjának választott Harry Maguire.

Manuel Neuernek kevés dolga volt, amikor viszont lett volna, tehetetlennek bizonyult (Fotó: AFP)
Manuel Neuernek kevés dolga volt, amikor viszont lett volna, tehetetlennek bizonyult (Fotó: AFP)

„Képzelhetik, mennyire keserű ez számunkra. Kiegyenlített mérkőzés volt, amíg nem jött az első gól. Mindkét csapat kioltotta a másikat. Egyedül a hatékonyság döntött ma. Anligának szinte semmi helyzete nem volt, aztán a semmiből 1–0 lett. Addig stabil teljesítményt nyújtottunk, de a gól mindent megváltoztatott” – mondta vesztes oldalról Toni Kroos az ARD-nek.

„Óriási esélyünk volt, hogy egy nagyon erős ellenfélen túljussunk ma, de nem sikerült élnünk ezzel az eséllyel, így most pokolian csalódottak vagyunk. A támadóinknak nehéz helyzetük volt, sok hosszú labdával próbálkoztunk és nekik ebből kellett volna kihozniuk valamit. A keresztlabdák ma nem működtek jól, a beadások sem, nem tudtunk elég veszélyt teremteni az angolok ellen, nem volt olyan a játékunk, mint szerettük volna” – kesergett az uefa.com által idézett Manuel Neuer az angoloktól elszenvedett vereség után.

„Ez hatalmas csalódás mindannyiunk számára. Reméltük, hogy még sok-sok mindent elérhetünk ezen a tornán, erősen hittünk magunkban, a csapatban. A maihoz hasonló mérkőzéseken kulcsfontosságú, hogy ki tud használni azt a kevés lehetőséget, ami adódik előtte, de Timo Werner és Thomas Müller sem tudott sajnos gólt szerezni a saját zicceréből. Vacak érzés, hogy nélkülünk folytatódik a torna” – idézte az ARD-nek nyilatkozó német szövetségi kapitányt, a válogatott kispadjától a Wembleyben 2–0-ra elbukott mérkőzéssel búcsúzó Joachim Löwöt.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
ANGLIA–NÉMETORSZÁG 2–0 (0–0)
London, Wembley Stadion, 41 973 néző. Vezette: Makkelie (holland)
ANGLIA: Pickford – K. Walker, Maguire, Stones – Trippier, Ka. Phillips, Rice (J. Henderson, 88.), Shaw – Saka (Grealish, 70.), Sterling – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
NÉMETORSZÁG: Neuer – Ginter (Can, 88.), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Goretzka, T. Kroos, Gosens (L. Sané, 88.) – Havertz, T. Müller (Musiala, 90+2.) – Werner (Gnabry, 68.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Gólszerző: Sterling (75.), Kane (86.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik