Eb 2020: két ember megsérült Münchenben a tüntető ejtőernyős miatt

Vágólapra másolva!
2021.06.16. 11:48
null
Nem úgy sült el az „akció”, ahogyan azt a Greenpeace szerette volna (Fotó: Getty Images)
Többen kórházba kerültek, miután egy környezetvédelmi aktivista tüntetésként ejtőernyővel repült be kedd este a Németország–Franciaország (0–1) Európa-bajnoki csoportmérkőzésre.

 

A magyarokkal és a portugálokkal azonos csoportban (az F-ben) szereplő franciák 1–0-s sikert értek el a németekkel szemben. A találkozót nem mindennapi pillanat „színesítette”: egy tüntető ejtőernyővel szállt a stadionba, s bizony túl mélyen ereszkedett a pályára, aminek az lett a következménye, hogy nekiütközött az egyik kamerának, amely eldőlve több embert megsebesített.

A férfi ezután keményen landolt a gyepen, így orvosi ellátásra szorult, mielőtt a biztonsági személyzet kikísérte őt. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közleménye szerint a hatóság megteszi az ilyenkor szükséges intézkedéseket a „vakmerő és veszélyes mutatvány miatt”.

A Greenpeace természetvédelmi szervezet felelősséget vállalt a cselekedetért, és elnézést kért a sérültektől, akik közül ketten kerültek kórházba .

„Egy siklóejtőernyős véletlenül szállt le a stadionban, a terv az volt, hogy átrepül felette és ledob egy könnyű labdát, amelynek üzenete arra ösztönözné a Volkswagen autógyártót, hogy többet tegyen az éghajlat védelmének érdekében. Őszintén sajnáljuk a két sérültet, senkit nem állt szándékunkban bántani, továbbá a játékosoktól és a nézőktől is bocsánatot kérünk az általunk okozott sokk miatt” – nyilatkozta a Greenpeace képviselője, Benjamin Stephan a BBC-nek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik